Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
325.76
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Csapody Miklós kilép az MDF-ből

Csapody Miklós kilép a Magyar Demokrata Fórumból, és egyelőre nem kíván közreműködni a magyar politikai életben. A politikus ezt kedd este jelentette be az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

"Elköszönök a választópolgároktól, megköszönöm (...) a kopogtatócédulák tulajdonosainak azt a sok-sok segítséget, amit kaptam" - mondta Csapody Miklós. Hozzátette: részéről a kampány véget ért.

"Én ezt így tovább nem tudom vállalni, tettem, amit tehettem" - mondta.

Csapody Miklós elmondta azt is, hogy plakátjait is levetette. Azt egyelőre nem akarta megmondani, hogy a választástól visszalép-e, csak annyit mondott: erre a törvény lehetőséget ad.

Kilépésének okairól elmondta, "az SZDSZ-szel való összeállás és sok minden vezetett ide", így az is, hogy Bokros Lajos "vendégként" erőszakosan, többször adott ultimátumot a párt vezetésének.

Az MDF sajtóosztályán az MTI megkeresésére nem kívántak reagálni a politikus kilépésének hírére.

A sajtóhírek hétfőn még arról szóltak, hogy Kajdi József visszalépése utat nyithat mind Csapody Miklós fővárosi képviselőjelölt számára, aki a szombati választmányi döntés értelmében nem került fel a párt országos listájára, mind pedig más SZDSZ-es politikus számára. Végül Ikvai-Szabó Imre, SZDSZ-es főpolgármester-helyettes kapott befutó helyet az MDF országos listáján.

Csapody Miklós az MDF egyik alapító tagja volt, 1990-től az MDF parlamenti frakciójának széthullásáig, 2009. március 30-ig MDF-es, ezt követően független képviselő volt az Országgyűlésben. Csapody Miklós a 2010-es választásokon nem került bejutó helyre az MDF budapesti listáján.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×