Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.56
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Magyarics: A Jobbik miatt nagyobb hátszelet kaphat külföldről a Fidesz

A Jobbik miatt a Fidesz vélhetően erősebb hátszelet kap programja megvalósításához a külföldi országoktól - véli Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, aki szerint több jóindulattal fognak majd a határokon túl a Fidesz-kormányhoz viszonyulni, mert az alternatíva a szélsőjobb lenne.

A nemzetpolitika szempontjából nagy különbségek mutatkoznak a Fidesz- és a MSZP-SZDSZ-kormány között, az utóbbi például utoljára 2005-ben hívta össze a Magyar Állandó Értekezletet - mondta az InfoRádiónak Magyarics Tamás.

A külpolitikai szakértő szerint bár sok vita volt a Fidesz és az MSZP között, az utóbbi időben Balázs Péter külügyminiszter több Fidesz-kezdeményezést is támogatott, például a szerb-magyar kapcsolatok javítását és a Duna-menti országok együttműködését.

A magyar kisebbségek helyzetét magasabb szintre kellene emelni - hangsúlyozta Magyarics Tamás, aki úgy véli, hangsúlyozni kellene, hogy a kisebbségek stabilizációt jelentenek, egyenrangúságuk az adott országban a kohéziót erősíti.

Az energiakérdés, a Duna-menti együttműködés, a regionális politika erősítése és a Nyugat-Balkán stabilizációjában való részvétel lehet Magyarország számára külpolitikai értelemben a kitörési pont - tette hozzá.

Tovább erősödhet a Jobbik

Magyarics Tamás elmondta, a Jobbik miatt a Fidesz nagyobb külföldi hátszelet kaphat, mert ha a Fidesz kormányon kudarcot vall, akkor tovább erősödik majd a Jobbik, és kormányalakító erővé válhat. Ez senkinek nem lenne jó - sem az uniónak, sem pedig Amerikának.

A szakértő szerint több jóindulattal fognak külföldön a Fidesz-kormányhoz viszonyulni, mert az alternatíva a szélsőjobb lenne. A külföld ugyanis azt várja, hogy a szocialista párt a saját belső harcával lesz elfoglalva, és nem tud majd annyira megerősödni, hogy alternatívát kínáljon a Fidesszel szemben.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×