Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az MSZP szerint a Fidesz összekacsint a Jobbikkal

Budai Bernadett szerint a Fidesz és a Jobbik között nem szakadt meg a 2006-ban indult kapcsolat, a "Jobbik Orbán Viktor köpönyegéből bújt elő", a két párt azóta is "összekacsint". Az MSZP szóvivője szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: a demokratikus értékeket csak az MSZP tudja majd biztosítani az új parlamentben.

Budai Bernadett emlékeztetett rá, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke tagja volt a Fidesz-elnök által életre hívott polgári körnek. Hozzátette: a két párt közötti "állítólagos szakításnak" nincs sok jele.

Ennek alátámasztására Tarlós Istvántól idézett, e szerint a Fidesz fővárosi frakcióvezetője nemrégiben úgy fogalmazott: "amikor a radikális párt azt mondja, ez nincs jól, igaza van, ettől aztán sem nem antiszemita, se nem rasszista, kirekesztő, se más. Vannak közös érdekek és célok, de a módszerekben jelentős különbség van. A legjelentősebb különbség, hogy jelenleg erről a Jobbik csak beszélni tud, a parlamentben ellenzékben beszélni tud, de aki ezt megvalósítani képes, az az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP."

A szóvivő szerint ezek a mondatok felhívják a figyelmet a Fidesz és Jobbik gondolkodása közötti "közös gyökérre".

Budai Bernadett leszögezte: a két párt közötti együttműködésre példa, hogy a legutóbbi önkormányzati választáson 81 helyen indított a Fidesz közös jelöltet a Jobbikkal; a két párt együttműködésének köszönhetően egy polgármester és 27 önkormányzati képviselő jutott pozícióhoz.

Kiemelte egyebek között: a főváros XXII. kerületében Szabolcs Attila a Fidesz-KDNP-Jobbik támogatásával lett polgármester, a III. kerületben pedig Fejes István, Pauli Antal és Tolnai Zoltán a Fidesz-KDNP-MIÉP-Jobbik-MDF színeiben jutott önkormányzati képviselői mandátumhoz; a Jobbik támogatásával jutott helyi hatalomhoz Cser-Palkovics András és Demeter Ervin. Budai Bernadett szerint Rogán Antal és Bús Balázs is a Jobbik támogatásával lett polgármester; de élvezte a Jobbik támogatását Tarlós István is a főpolgármesteri posztért folytatott küzdelemben.

Ez az együttműködés, ha nem is hivatalosan, de bújtatottan megvan, az értékek, a célok közösek - hangsúlyozta. Az "összekacsintás" továbbra is megvan - mondta, s ezzel összefüggésben Wittner Máriát idézte. A Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta: soha senki nem tett neki szemrehányást a Fideszből azért, mert kiállt a Magyar Gárda mellett, még Orbán Viktor sem. Wittner Mária a Fidesz országos listájának előkelő helyén szerepel - emelte ki Budai Bernadett. Úgy fogalmazott: hiába kettő a zászló, a tábor egy.

A szóvivő azt mondta, hogy a demokratikus értékeket csak egy párt, az MSZP tudja majd biztosítani a parlamentben, a kétharmadra törekvő, "összekacsintó, összejátszó" Fidesz és Jobbikkal szemben csak a szocialista párt lehet az egyensúly.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×