Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Steiner: magánügy, kire íratja Hagyó a vagyonát

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője Hagyó Miklós magánügyének tartja, hogy a BKV-botrányokban érintett volt szocialista főpolgármester-helyettes nemrég a lánya nevére íratta át két budapesti ingatlanját a hvg.hu értesülése szerint. Az ajándékozás tényét a politikus a Népszavának megerősítette, és azt közölte, semmi különöset nem lát ebben. A Magyar Nemzet pedig azt írta: Hagyó Miklós elmenekülhet az országból.

A BKV meggyanúsított korábbi vezérigazgatója vasárnap este a Hír Televízióban azt mondta: párthoz vagy pártokhoz kerülhetett a BKV-tól a Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzből. Balogh Zsolt úgy fogalmazott, hogy erről csak a "zuhanyhíradóból" lehetett értesülni, mert nem mondták el neki, mit csináltak a pénzzel.

A volt BKV-s vezető a tévéműsorban azt mondta, hogy abból a 70 millió forintból, amely a tudtával, rajta keresztül Hagyó Miklóshoz került, 40 millió forint a szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerének többletkifizetéseiből származik. A fennmaradó 30 millió forintból 15 milliót személyesen adott át Hagyónak Lelovics Ottó irodájában, a másik 15 milliót egy olyan informatikai cégen keresztül juttatta el, amely korábban szerződésben állt a BKV-val.

A hvg.hu földhivatali dokumentumok alapján arról számolt be, hogy Hagyó Miklós március 5-én lánya nevére íratta át két budapesti, XII. kerületben található ingatlanját. A széljegy tanúsága szerint a budai ingatlanok immár Hagyó Miklós lányának nevén vannak, a volt szocialista főpolgármester-helyettes ugyanakkor haszonélvezeti jogot kapott.

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője, Steiner Pál nem lát különösebb kivetnivalót ebben a tranzakcióban.

"Azt teszi, amit magánemberként a leghelyesebbnek gondol. Azt, hogy egy ilyen családi kapcsolatokat érintő döntést hozott, nem szeretném kommentálni, nem is lenne illendő. Mint ahogy a kérdés is elég illetlen, mert nem hiszem, hogy köze van a magyar sajtónak ahhoz, hogy egy apa mit csinál a lányával, vagy milyen családi aktust tesz meg" - fogalmazott a politikus.

Steiner Pál arra az újságírói kérdésre nem kívánt válaszolni, felszólítják-e Hagyó Miklóst arra, hogy mondjon le parlamenti mandátumáról, amely védi a mentelmi jogát, így a hatóságoknak való kiadását is megakadályozza. A szocialista frakcióvezető hangsúlyozta: a folyamatban lévő büntetőeljárásban jelen a pillanatban nem érintett Hagyó Miklós.

Az egykori főpolgármester-helyettes a Népszava online-nak azt nyilatkozta, semmi új vagy különleges nincs abban, hogy lánya nevére íratta két ingatlanát. A politikus azt mondta: az ingatlanok közül csak az egyik "valódi", a másik a külön tulajdoni lapon feltüntetett, a társasházi lakáshoz tartozó kerti kocsibeálló. Emlékeztetett arra, hogy mindkettőt 1998-ban vásárolta, most a lánya nevére íratta, de megtartotta a haszonélvezeti jogot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×