Infostart.hu
eur:
355.5
usd:
312.44
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Deutsch a környezetvédelmi miniszter azonnali menesztését követeli

A környezetvédelmi miniszter és államtitkár azonnali menesztését követeli Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő a Szlovákiához eljuttatott bősi munkaanyag miatt.

Az ellenzéki politikus szombaton az MTI-nek azt mondta: "tisztelettel, de a legnagyobb határozottsággal szeretném felszólítani Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy azonnali hatállyal, még a hétvégén menessze Szabó Imrét és államtitkárát". Olyan súlyos ügyről van szó, aminek a következményeit egyelőre fel sem lehet mérni - jelentette ki.

A Népszabadság szombati számában azt írta, hogy Magyarország váratlanul - és az egyezkedésre egy korábbi kétoldalú megállapodásban rögzített határidő lejárta után - olyan vízpótlási javaslattal fordult Szlovákiához, amely a Szigetköz problémáját nem az Öreg-Duna vízmennyiségének növelésével, hanem mobil fenékgátakkal oldaná meg.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleményében jelezte: kivizsgálja a munkaanyag tartalmát és kiküldésének szabályosságát is, egyben hangsúlyozta, hogy az nem hivatalos javaslat, sem a miniszter, sem az államtitkár nem ismerte. A miniszteri értekezlet nem tárgyalta az anyagot, de az még nincs is olyan stádiumban, hogy ez szükséges lett volna. Hozzátették: az anyag nem minősül hivatalos javaslatnak, az csupán a stratégiai vizsgálat irányító testületének munkaközi anyaga, mely hat különböző változatot is tartalmaz a Szigetköz vízpótlásának megoldására.

Deutsch Tamás szerint nem javít a helyzeten a minisztérium védekezése, nem számít, hogy látta-e a miniszter, vagy az államtitkár a dokumentumot, mint ahogy az sem, hogy ez több javaslat közül csak az egyik. Azt a tényt, hogy hivatalosan egyik kormánytól, vagy minisztériumtól a másik kormányhoz, illetve minisztériumhoz, ezzel a tartalommal átkerülhetett egy munkaanyag, Deutsch Tamás a "több évtizedes magyar érdekek elárulásának" tartja. Úgy vélte: több százezer embert "üthet szíven", hogy a Duna elterelése miatt kialakult helyzetben a Szigetköz vízpótlására Magyarország lehetségesnek tartja a fenékküszöb építését.

Hangsúlyozta: Magyarországon a bős-nagymarosi "agyrém" megakadályozása a magyar demokrácia megszületésének egyik legkomolyabb, a polgárok aktív részvételével elért eredménye volt. A katasztrofális következményekkel fenyegető "kommunista megaberuházást" demokratikus civil mozgalmak akadályozták meg, és ez szorosan összekapcsolódott a magyarországi rendszerváltoztatással, sőt annak egyik szimbóluma is lett.

Mindez, és a hágai döntés után a magyar fél ilyen felelőtlen lépése után Szlovákia arra hivatkozhat, hogy a fenékküszöböt a Magyarország maga is lehetőségnek látja - figyelmeztetett a politikus. Hozzátette: meg nem történtté már nem lehet tenni, de a károkat csak azzal tudja mérsékelni a kormány, ha a magyar kormányfő azonnali hatállyal meneszti a minisztert. Úgy fogalmazott: csak így lehet később arra hivatkozni, hogy súlyos következményekkel járó hiba történt ugyan, de a javaslat a magyar kormány érdemi szándékát nem tükrözi.

A hágai Nemzetközi Bíróság 1997-es ítélete szerint a Duna elterelése Szlovákia részéről és a vízlépcsőszerződés felmondása Magyarország részéről egyaránt jogtalan cselekmény volt. Az ítélettel Szlovákiának tudomásul kellett vennie, hogy a nagymarosi vízlépcső már nem épül meg, Magyarországnak pedig azt, hogy a bősi erőmű továbbra is működik. Mindkét félnek kártérítést kellene fizetnie a másiknak, az indoklásban azonban annak lehetőségét sugallták, hogy a két ország alkalmazzon "nullamegoldást", azaz mondjon le a másikkal szembeni követeléseiről.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×