Infostart.hu
eur:
355.81
usd:
312.69
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Giró-Szász: Szakadhat az MSZP, ha Gyurcsány Ferenc visszatér

A Századvég Alapítvány igazgatója szerint Gyurcsány Ferenc a választások után ismét vezetői szerepre tehet szert az MSZP-ben. Giró-Szász András az InfoRádiónak azt mondta: amennyiben a volt miniszterelnök visszatér, akkor a szocialista párt szakadása is bekövetkezhet.

Gyurcsány Ferenc megpróbál visszatérni az MSZP érdemi, vagy legalábbis a színfalak előtt lévő vezetői közé - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány igazgatója, aki hozzátette: ha a Mesterházy Attila nevével fémjelzett projektnek a választások után vége lesz, akkor nyilvánvalóan a volt kormányfő kezébe szeretné venni a párt irányítását.

A szocialisták azonban Gyurcsány előtérbe engedésével azt veszélyeztetik, hogy fragmentálódik a párt a választások után, és a belső szakadások nemcsak a felszín alatt, de a fölött is megmutatkoznak - véli Giró-Szász András.

A Fidesz legnagyobb ellenfele a Jobbik lesz

A Jobbik már elvitte a szocialistáktól azokat a szavazókat, akiket el lehetett, akik pedig megmaradtak, azok annyira a törzsmaghoz tartoznak, hogy nem rendelkeznek szabad vegyértékkel a radikális jobboldali eszmerendszer iránt - fogalmazott a politikai elemző, aki hangsúlyozta: a Jobbik számára az a létkérdés, hogy milyen lesz a kormányzás a következő időszakban.

Ha kormányra kerül, a Fidesz legnagyobb ellenfele a Jobbik lesz, amely abban lesz érdekelt, hogy ne lehessen érdemben, következetesen és jól kormányozni, mert csak rossz kormányzás esetén tudja megtartani a támogatói táborát - fejtette ki a Századvég Alapítvány igazgatója.

Hozzátette: a Jobbik akkor léphet a szocialisták helyébe és lehet a Fidesz váltópártja, ha a következő kormány nem tud eredményesen kormányozni.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×