Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

"Évente több mint hatmilliárd forint megtakarítást tartalmaz a Malév üzleti terve"

Évente több mint hatmilliárd forint megtakarítást tartalmaz a Malév üzleti terve - közölte a cég vezérigazgatója. Martin Gauss azt mondta: ezt a célt a többi között a beszállítói szerződések újratárgyalásával, létszámcsökkentéssel, az egyszerűsített flotta olcsóbb üzemeltetésével és az általános költségek csökkentésével kívánják elérni.

Hozzátette: a 2008 óta történt 200 alkalmazott elbocsátása után még további 300-400 fővel kell kevesebbet foglalkoztatni a vállalatnál, így a Malév dolgozóinak létszáma a jelenlegi 1.300-ról ezerre csökkenhet. Hangsúlyozta: az üzleti terv akkor valósítható meg, ha az Európai Unió jóváhagyja a magyar kormány megmentési tervét, amit a Malév átalakítására készít.---A pénzügyminiszter a múlt héten jelentette be, hogy ismét állami tulajdonba került a légitársaság, a részesedés 95 százalékos; a fennmaradó 5 százalékkal az AirBridge rendelkezik. A magyar állam a Malév tőkeemelésében részben készpénzzel, részben pedig apporttal, korábbi adósságok konvertálásával vett részt, így összesen 25,2 milliárd forinttal emelt tőkét a légitársaságban. A Fidesz jelezte: vizsgálatot indít a Malév korábbi magánosítása, majd ismét állami tulajdonba vétele ügyében, ha kormányra kerül.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×