Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Összehangolják az út- és közműfelújításokat Budapesten

A jövőben Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. saját programjával hangolják össze a fővárosi útfelújításokat a közműcégek munkáival. Ha a kerületek is csatlakoznak a kezdeményezéshez, autózhatóbbá válhat a város.

Rövidesen számítógépes program hangolja össze a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. és a fővárosi közműcégek által végzendő munkálatokat, valamint a budapesti útfelújításokat - tájékoztatta az InfoRádiót a Fővárosi Önkormányzat Városüzemeltetési Bizottságának elnöke.

Lakos Imre hozzátette: közműcégek már átadták a rendszer feltöltéséhez szükséges adatokat az FKF-nek, így az tavasszal már használható lesz. Ha ehhez a kerületi önkormányzatok is csatlakoznak, az ő közterületen végzett munkálataikat is a program koordinálja majd.

Gyakran előfordul, hogy egy frissen felújított utat néhány hónapon belül ismét felbontanak különféle munkák miatt. Ezzel kapcsolatban a városüzemeltetési bizottság elnöke elmondta: ennek szabályozására létezik jogszabály, akadnak azonban olyan közműproblémák, amelyeket le kell hárítani.

Természetesen adódnak azért szervezetlenségből fakadó gondok is - ismerte el Lakos Imre, aki bízik abban, hogy a program segít hosszabb távon összehangolni a munkálatokat.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×