Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

HM-es korrupciós ügy: udvarház Tokaj-Hegyalján

Lapinformáció szerint egy Tokaj-Hegyaljai udvarházat húzott fel a Honvédelmi Minisztérium egyik bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel meggyanúsított volt főosztályvezetőjének cége.

A Magyar Nemzet meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta: a dandártábornok résztulajdonában lévő társaság több mint 50 millió forintos európai uniós támogatást is kapott a panzió fejlesztésére.

A lap szerint a nemrég kirobbant vesztegetési ügy másik fő gyanúsítottja a szolgálati luxuslakását vásárolta meg a Városliget közelében. A súlyos korrupciós ügyben eddig 5 tiszt ellen indítottak eljárást bűnszövetségben elkövetett vesztegetés miatt.

A lap úgy értesült, hogy hozzájuk egy százados vallomása alapján jutottak el a nyomozók, akit rajtakaptak, amint éppen milliós nagyságrendű kenőpénzt vett át egy beszállító cég futárától.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×