Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Horváth Csabát választotta főpolgármester-jelöltnek az MSZP

Az MSZP fővárosi küldöttértekezlete pénteki titkos szavazásán Horváth Csabát választották a párt főpolgármester-jelöltjének - jelentette be a szavazást követően Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke. A jelölt 132 igen szavazatot kapott, 12 nem ellenében. A párt fővárosi közgyűlési listáját 118 igennel és 26 nemmel fogadták el.

A jelölt ezt követő beszédében kijelentette, mindent megtesz, hogy rászolgáljon a küldöttek bizalmára. "Veletek akarok nyerni" - mondta a küldötteknek.

Horváth Csaba a főváros problémáit elemezve úgy fogalmazott, nem az a legnagyobb baj, hogy nincs "nyolcas és tízes metró" vagy másik négy híd, hanem az, hogy sokan úgy élnek a városban, hogy nem ismerik a bolti eladót, a postást, a szomszédot vagy a sarki rendőrt, mert sokan úgy érzik, hogy magukra maradtak, ő viszont változtatni akar ezen.

Annak a véleményének is hangot adott, hogy a rendszerváltás óta a baloldalnak először van lehetősége, hogy valódi baloldali értékeken alapuló programot kínáljon a budapestieknek. Ez a program arról szól, hogy hogyan lehet élhetőbbé, szerethetőbbé és lakhatóbbá tenni a fővárost - mondta Horváth Csaba.

Közölte, hogy minden olyan civil szervezettel egyeztetéseket kezdeményez, amely azt akarja, hogy Budapest szabad, szolidáris, nyitott, az együttműködéseken alapuló város legyen, mert az összefogás a siker záloga.

A korábbi városfejlesztési eredményeket ismertetve kitért arra is, hogy az elmúlt években hidakat építettek és újítottak fel, megújult a kátyús utak több mint fele, fejlesztették az egészségügyet, iskola-felújítási programot indítottak, miközben egyre több a zöldterület. Véleménye szerint nincs olyan szeglete a városnak, ahol "ne történt volna valami fontos és jelentős". Azt mondta, hogy ez a folyamat nem áll majd meg.

Kitért arra is, nem fogják hagyni, "hogy a Fidesz saját és a Jobbik bakancsos értékrendjét rákényszerítse erre a városra". Megjegyezte, hogy a Fidesz több tucat önkormányzatban együttműködik a Jobbikkal és Tarlós István elfogadja, hogy a Jobbik támogassa főpolgármester-jelöltként.

Kijelentette, nekik kell képviselni mindazokat, akik elutasítják az öncélú, tekintélyelvű politikát.

Horváth Csaba szerint sokan azért nem érzik igazi otthonuknak a fővárost, mert eddig a várospolitikából kimaradtak a fővárosi emberek.

Hangsúlyozta, azért vállalta el a jelöltséget, hogy "visszatérjen a bizalom (...) a városba", hogy Budapest ismét a megbízható város képét mutassa.

Saját álláspontját ismertetve azt mondta, hogy csak 23 sikeres és fejlődőképes kerületből épülhet fel a sikeres Budapest.

Bejelentette, hogy főpolgármesterként bevezetné a budapesti szolgáltatási ombudsman intézményét, hogy csökkentsék a fővárosiak közszolgáltatókkal szembeni kiszolgáltatottságát. Azt is leszögezte, hogy el fogják tüntetni a szemetet a városból.

Kitért arra is, hogy a lakótelepekből közösségi tereket akar kialakítani. A közlekedés kapcsán külön említette a zöld zónák létrehozását, mert korlátozná a környezetszennyező járművek behajtását és kialakítana olyan közösségi tereket, "ahol jó érzés találkozni".

A főpolgármester-jelölt közölte, meg kell teremteni a lehetőséget, hogy egyre többen sportoljanak az életminőségük javításáért, de emellett azt is fontosnak tartja, hogy a főváros minél több sportág világversenyeinek adjon otthont. Példaként említette, hogy nemcsak olimpiában gondolkozik, mert egy futball világbajnokságot vagy Európa bajnokságot is szívesen látna a fővárosban.

A visszaélésekről szóló hírek kapcsán azt mondta, teljesen átlátható rendszereket kell létrehozni, ahol a visszaélés megelőzhető és kiszűrhető. Kijelentette, azon lesz, hogy olyan rendszert hozzanak létre, ahol nincsenek kiskapuk és a közösség normatisztelete a mérvadó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×