Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem lesz külön forrás a Duna-stratégia megvalósítására

Nem lesz külön forrás a Duna-stratégia megvalósítására; a tervezett fejlesztések a meglévő európai uniós eszközök átcsoportosításával valósulhatnak meg. A Duna-csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozat aláírása után Balázs Péter külügyminiszter azt mondta: a lehetséges források között szerepel a közlekedésfejlesztést segítő uniós-támogatás, illetve a strukturális és kohéziós Európai Uniós alap.

A kormányfő az Európai Bizottság által rendezett budapesti konferencia megnyitóján hangsúlyozta: Magyarország szívesen vállalná a határokon átnyúló közlekedési infrastruktúra és tömegközlekedés fejlesztésének, a Duna-stratégia zászlóshajó-projektjének vezetését. Bajnai Gordon hangsúlyozta: Budapest kiemelt területnek tekinti a környezetbarát hajózás fejlesztését, valamint a Duna-völgyi gyorsvasút továbbépítését.

A tanácskozáson Johannes Hahn, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa arról beszélt, hogy a Duna-stratégia célja a régióban élő 150 millió ember életminőségének javítása.

A kétnapos rendezvényen 14 ország képviselői vesznek részt; azt vitatják meg, hogy milyen projektek megvalósítását tartanák fontosnak a majdani Duna-stratégia keretében.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×