Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Még mindig nem tudni, mikorra készül el a Margit híd

A hideg téli időben sem állt le a Margit híd felújítása, bizonyos munkálatokat azonban szüneteltetni kellett - mondta az InfóRádiónak a Margit híd rekonstrukcióját végző konzorcium szóvivője. Tóth Kata arról is beszélt, hogy jelenleg is tárgyalnak a híd átadásának határidejéről.

Még mindig nem lehet pontosan tudni, mikor ér véget a Margit híd felújítása, erről továbbra is tárgyal a fővárossal a kivitelező MH 2009 konzorcium - mondta annak szóvivője az InfoRádiónak nyilatkozva. Tóth Kata hozzátette: a munkavégzést megnehezítette a téli hideg.

Januárban, mivel tartósan mínusz 5 Celsius-fok alá csökkent a hőmérséklet, néhány napra leálltak az acélszerkezeti és a hegesztési munkák, a betont sem tudták vágni, hiszen ahhoz hűtővíz szükséges, a mentőcsónakot pedig a jégzajlás miatt kellett behúzni - magyarázta a szóvivő.

A tervek szerint a hidat augusztus 21-én kellene átadni a forgalomnak, ez a határidő azonban a tárgyalások nyomán akár december közepéig is kitolódhat, míg az átkelőt várhatóan jövő tavasszal történhet meg.

Korábban komoly vita alakult ki amiatt, hogy a főváros egyoldalúan megváltoztatta a híd felújításának kiviteli terveit, így az átkelőnek csak az egyik oldalára kerül kerékpársáv. Ezzel kapcsolatban Tóth Kata elmondta: a konzorcium arra kapott megbízást, hogy az északi oldalon kétsávos bicikliutat alakítson ki.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×