Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Fidesz: a kormány képtelen úrrá lenni a gazdasági helyzeten

A Fidesz szerint a gazdaság most nyilvánosságra került, "riasztó adatai" azt mutatják, hogy a kormány képtelen úrrá lenni a helyzeten: a gazdasági válság kezelése helyett annak mélyítése zajlik.

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a "riasztó adatok" között említette a munkanélküliség magas mértékét, valamint a kiskereskedelmi forgalom csökkenését, amely - mint mondta - azt jelenti, hogy a fogyasztás tovább esik, pedig annak növekedése elengedhetetlen feltétele a gazdasági növekedés beindulásának.

Emellett a lakásépítések területén is évtizedes negatív rekord dőlt meg, hiszen 11 éve nem épült annyira kevés lakás Magyarországon, mint most - emelte ki a politikus.

Az állástalanok számával kapcsolatban Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a helyzet súlyos, hiszen 14 éves negatív rekordot döntött a közelmúltban a munkanélküliség, és ráadásul az ország legrosszabb helyzetben lévő térségében, Északkelet-Magyarországon egy év alatt 22 százalékkal emelkedett a munkanélküliek száma.

A munkanélküliség mértéke folyamatosan nő, a kormány viszont ezt "jól láthatóan" képtelen megállítani - mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ahhoz, hogy az említett kedvezőtlen folyamatok megálljanak és megforduljanak, politikai változásra, új gazdaságpolitikára van szükség. A Fidesz a munka, az otthon, a család, az egészség és a biztonság értékeire fogja alapozni kormányzását, amelyben nemzeti ügynek tekinti a gazdaság talpra állítását és a munkahelyek megvédését is - összegezte.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölte, hogy a használatba vett lakások száma 11,3, az új engedélyeké 35,3 százalékkal volt kevesebb tavaly, mint egy évvel korábban, de a második félévi visszaesés ennél is erőteljesebb volt: a használatba vett lakások száma a 2008. második félévinek csak a háromnegyedét tette ki, az új lakásépítési engedélyeké pedig valamivel több mint a felét.

A KSH szerdán tájékoztatott arról is, hogy decemberben sem szakadt meg a kiskereskedelmi eladások 2007 eleje óta tartó csökkenése: a forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2009 egészében 5,2, decemberben 7,4 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×