Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Navracsics szerint Gyurcsány áll az MSZP árnyékkampánya mögött

A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc tudja, hogy az MSZP vereséget fog szenvedni az áprilisi parlamenti választáson: ellenzéki létre készül, és egy romboló ellenzékiségről győzködi pártja tagjait.

Navracsics Tibor ezt azután közölte hétfőn Budapesten, hogy a Magyar Nemzet szombaton azt írta: egy csütörtöki zárt körű rendezvényen titokban készített hangfelvétel szerint Gyurcsány azt mondta, a szocialistáknak ellenzékben úgy kell majd politizálniuk, hogy a leendő miniszterelnök "minden hétfő reggel átkozza a pillanatot", amikor tudatosul benne, kik állnak vele szemben.

Navracsics Tibor szerint az MSZP-nél két kampány látható: egy Mesterházy Attila kormányfőjelölt vezette "látszatkampány" és egy sötét, gyűlölködő, Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök által vezetett "árnyékkampány". Az utóbbi az igazi - tette hozzá sajtótájékoztatóján.

Úgy látszik - mondta -, az MSZP-n belül már nem azon folyik a vita, ki lesz a párt kormányfőjelöltje, hanem azon, ki lesz az ellenzéki frakció vezetője.

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője úgy véli, a volt miniszterelnök arról győzködi az MSZP tagjait, hogy az ellenzék legfontosabb feladata a kormányzás megakadályozása.

"Érdekes módon Gyurcsány Ferenc egyébként igazat szokott mondani - zárt ajtók mögött; nyilvánosság előtt viszont szinte mindig hazudott" - fogalmazott Navracsics Tibor, hangsúlyozva: itt az idő, hogy a volt kormányfő végre a nyilvánosság előtt is valljon színt.

Megjegyezte, itt az idő arra is, hogy az MSZP megszüntesse "gyűlölködő árnyékkampányát", hogy színt valljon, ki az igazi kampány igazi arca: Mesterházy Attila, a "látszatkampányé" vagy Gyurcsány Ferenc, az "árnyékkampányé".

A fideszes politikus kérdésre azt mondta, csak azt kéri a szocialistáktól, hogy annyira legyenek konstruktívak, amennyire a Fidesz volt. Gyurcsány Ferenc azonban nem ezt a politikát hirdette meg - fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy az MSZP - ha lesz rá lehetősége - megpróbálja megakadályozni a Fidesz kormányzati struktúrájának kialakítását, Navracsics Tibor úgy válaszolt: Gyurcsány Ferenc mondatából ez következik; az, hogy az MSZP a következő ciklusban, ha ellenzéki frakció lesz, mindent meg fog tenni azért, hogy lebénuljon a magyar politika

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az ügy kapcsán korábban az MTI-nek úgy fogalmazott: "Ha a Magyar Nemzet, a HírTV és a Magyar Hírlap nem ocsmányul rágalmazni, hanem tájékoztatni szeretne, akkor tegye meg, hogy teljes egészében nyilvánosságra hozza a birtokába került hangfelvételt, és ki fog derülni az igazság."

A volt kormányfő a szombathelyi fórumon felmerült kérdéssel kapcsolatos véleményét összegezve elmondta: miközben a kormányzó pártokat erősen kötik a realitások, addig a kormányzati felelősséget nem viselő ellenzéki pártoknak lényegesen nagyobb a mozgásterük. Így könnyen elcsábulhatnak, és akár úgy is dönthetnek, hogy kiszolgálják a legegyszerűbb választói igényeket, ösztönöket is - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc szavai szerint a szocialistáknak stílusban, karakterben "átkozottul keménynek" kell lenniük, és egy percre sem engedhetik elfelejteni, hogy a Fidesz "megígérte a toronyórát lánccal, hogy nyolc évig szisztematikusan félrevezette a választókat".

"Emlékeztetni, szembesíteni, leleplezni a csalást, ez az ellenzék dolga. Határozottan és egyértelműen, úgy, hogy a Fidesz vezetői, köztük elnöke, a pokolba kívánja az azonnali kérdések óráját, a napirend előtti ellenzéki felszólalásokat, az interpellációkat, mert lelepleződik az a gyalázat, amit éveken keresztül folytattak" - hangoztatta a volt miniszterelnök.

Hozzátette ugyanakkor, hogy van, ami viszont megengedhetetlen: a politika tartalmi kérdéseiben nem alkalmazható a "szemet szemért" elv, nem lehet a Fidesz útjára lépni. Ezen a területen felelősen kell viselkedni, tartózkodni kell a szociális populizmus, a nemzeti, vagy tegyük hozzá, bármilyen radikalizmustól - hangsúlyozta a volt miniszterelnök az MTI-nel adott korábbi (vasárnapi) nyilatkozatában.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×