Infostart.hu
eur:
363.97
usd:
325.16
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

HM: nincs sikkasztási ügy a tárcánál

Cáfolja a Honvédelmi Minisztérium (HM) a Hír TV azon információit, amelyek szerint nyomozás folyna a tárcánál egy kétmilliárd forintos sikkasztás miatt.

A szaktárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a "Hír Televízió híresztelésével ellentétben a hatóságok nem nyomoznak kétmilliárdos sikkasztás ügyében a Honvédelmi Minisztériumnál".

A tárca azt is cáfolta, hogy összefüggés lenne a minisztériumban történt kisebb szervezeti átalakítás és egy korábbi, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) által felderített, a HM egyik közhasznú társaságánál történt vesztegetési ügy között.

A közlemény szerint az elmúlt három év működési tapasztalatai alapján a HM Honvéd Vezérkar főnöke és a minisztérium kabinetfőnöke tavaly év végén javaslatot dolgozott ki néhány szervezeti egység átalakítására. Annak értelmében a híradó és informatikai feladatok a minisztériumtól a vezérkar alárendeltségébe és feladatkörébe kerültek át, illetve megszűnt a védelemgazdasági feladatokat ellátó főosztály. A szervezeti átalakításról, illetve a szervezeti egység megszüntetéséről tehát már tavaly megszületett a döntés, célszerűségi és takarékossági okokból - írta a tárca.

A Honvédelmi Minisztérium közhasznú társaságainak Gazdasági Törvény szerinti átalakulása a múlt évben megtörtént. A tárca sem eladni nem tervezi a tulajdonában lévő részvénytársaságokat, sem pedig további, a társaságokat érintő átalakításokat nem tervez, így - az előzetesen tervezett menetrendnek megfelelően - a társaságokat felügyelő főosztály 2010. február 15-i hatállyal megszűnt - olvasható a közleményben.

A február 15-i dátummal hatályba lépett átalakítás - a néhány médium által felröppentett híresztelésekkel ellentétben - nincs ok-okozati viszonyban azzal a korábbi, a Katonai Biztonsági Hivatal által felderített vesztegetési üggyel, amely a HM egyik közhasznú társaságánál történt, és amely során a Katonai Biztonsági Hivatal több hónapos felderítő munkáját követően - a hivatal kezdeményezésére - a Budapesti Katonai Ügyészség több héttel ezelőtt őrizetbe vett és eljárás alá vont hivatásos katonákat, vesztegetés gyanúja miatt.

A katonákat hivatalukból felfüggesztették és a HM Honvéd Vezérkar főnöke kezdeményezésére hivatásos katonai jogviszonyuk megszüntetése érdekében megindult ellenük a méltatlansági eljárás - olvasható a közleményben.

A Hír Televízió kedden - saját információi alapján - azt közölte, hogy egy kétmilliárdos sikkasztási ügyben is megkezdődött a nyomozás a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdasági főosztályánál, annak azonban nincs köze a nemzetvédelmi egyetemen történtekhez. A rektori hivatalban aznap végzett házkutatástól a honvédelmi tárca elhatárolódott. A közleményben a tárca azt írta, hogy az NNI hivatalosan is tájékoztatta a minisztériumot a részletekről, és arról, hogy az ügynek nincs köze sem az egyetemhez, sem a Honvédelmi Minisztériumhoz.

A szaktárca később közleményben cáfolta azokat a sajtóértesüléseket is, amelyek szerint a házkutatás összefüggésben lenne bármilyen felújítási üggyel vagy ingatlanértékesítéssel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×