Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Érvénytelen lett a golfpályáról szóló pátyi népszavazás

Érvénytelen lett a Pátyon létesítendő golfpálya-beruházásról tartott helyi népszavazás, miután a választásra jogosult polgároknak csupán 43,1 százaléka járult az urnákhoz a minimálisan szükséges 50 százalék helyett - közölte a választási iroda helyettes vezetője.

Veres Erika elmondta, hogy a 6 744 lakosú Pátyon öt szavazókörben 5 100 választásra jogosultat vártak, de csak 2 269-en jelentek meg az urnáknál. A nem hivatalos végeredmény szerint 2 260 érvényes 6 érvénytelen voks gyűlt össze, míg 3 szavazólapot ismeretlenek hazavittek. A választási bizottság határozata alapján a 43,1 százalékos részvétel miatt a helyi népszavazás érvénytelen. A határozat ellen 3 napig bárki jogorvoslattal élhet - tette hozzá a választási iroda helyettes vezetője.

A választási szelvények megszámlálása és értékelése után az is kiderült, hogy a 2260 érvényes szavazatot leadó helyiek közül 1494-en az "igen", 766-an a "nem" választ jelölték meg. Ez azt jelenti, hogy az urnákhoz járulók közül kétszer annyian szeretnék a jelenleg érvényes szabályozási terv érintetlenül hagyását, mint ahányan módosítanának rajta.

A szavazólapokon a következő kérdésre kellett igennel, vagy nemmel válaszolni: "Egyetért-e azzal, hogy a képviselő-testület ne fogadja el a Telki út melletti golfpálya és környezete településszerkezeti és szabályozási tervének olyan módosítását, amely a beépíthető terület növelését vagy építési övezeti besorolásának változását teszi lehetővé a jelenleg érvényes szabályozáshoz képest?"

A tervről ezek után a képviselőtestület dönt.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×