Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.61
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Csiba: A kormány sértette meg a kórházakkal kötött megállapodást

A kormány sértette meg a kórházi szervezetekkel tavaly ősszel kötött megállapodást - mondta Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Csiba Gábor kiemelte: idén közel egy havi összeggel kevesebb pénz jut a kórházaknak a központi költségvetésből, mint 2008-ban.

Személyeskedni és politikai hangulatkeltéssel vádolni akkor szoktak, amikor a szakmai érvekből kifogynak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke annak kapcsán, hogy Kökény Mihály MSZP-s politikus szerint megsértette a kormány és a kórházi szervezetek között kötött tavaly őszi megállapodást azzal, hogy csütörtökre zöld zászlós felhívást kezdeményezett.

Csiba Gábor hangsúlyozta: a kormány sértette meg a megállapodást, ugyanis tavaly decemberre ígérte a megállapodás részét illető 6 milliárd forintot, de azt csak januárban utalta át.

Emellett a megállapodás megkötésekor hallgattak egy olyan többletkiadásról, ami most kerül elő: bérkiegészítésként minden közalkalmazottnak 341 ezer forint bruttó fizetésig két részletben 98 ezer forintot kell fizetni április 3-ig - fejtette ki.

Csiba Gábor kiemelte: 2006-tól kezdve folyamatos a pénzkivonás az ellátórendszerben. A konvergenciaprogram 250 milliárdot határozott meg az egészségügyben, de ez az elvonás igazán csak ezen a területen teljesült - közölte

Majdnem egy havi finanszírozási összeggel van kevesebb az idei költségvetésben, mint a 2008-asban - mondta el a szervezet elnöke.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×