Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

ét település megközelíthetetlen Borsod-Abaúj-Zemplénben

Két település, Pányok és Kéked megközelíthetetlen, Zsujtára és Abaújvárra is nagyon nehéz eljutni a hó miatt Borsod-Abaúj-Zemplénben; Zsujta, Abaújvár és Pányok lakói maguk is takarítják a belterületi utakat - közölte a megyei katasztrófavédelem és Tóth István, Pányok polgármestere.

Tóth István elmondta, helyenként egyméteres hófal magasodik a Pányokhoz vezető úton.

A Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság arról számolt be, hogy a települések vezetői úgynevezett "alkalmazási készenlétbe helyezést rendeltek el". Ez a polgári védelmi kifejezés azt jelenti, hogy helyi mozgósítás van a községekben, kérik az emberek közreműködését az utak megtisztításában, a gépeket és ennek a költségét a vis maior keretből visszaigénylik, vagyis az önkormányzatok maguk is próbálják biztosítani a szükséges feltételeket.

A Magyar Közút Zrt. területi igazgatósága az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a három település felé vezető utat fokozottan takarítják, nagy erőkkel dolgoznak a területen.

A megyében több helyen jelenleg is intenzíven havazik, a főutak havasak, letaposott havasak, a mellékutak havasak. A frissen esett hóréteg átlagosan 15 centiméternyi, az út mellett felgyülemlett, összetorlódott hóréteg vastagsága több helyen negyven centis is lehet.

A Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyelete közölte: főként árokba csúszott járművekhez kérnek segítséget, de akad olyan eset is - például Mezőkövesd térségében - ahol gépkocsik akadtak el a hó miatt.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×