Infostart.hu
eur:
355.26
usd:
312.04
bux:
139311.92
2026. június 30. kedd Pál

Antal Attila és Balogh Zsolt terhelő vallomása Hagyóra

Sajtóértesülés szerint terhelő vallomást tett Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettesre Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója és Balogh Zsolt, a közlekedési társaság volt megbízott vezérigazgatója.

Az atv.hu azt írta: az ügyészség a BKV végkielégítési ügyeivel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel összefüggésben vizsgálja a közlekedési cég tulajdonosi jogkörével rendelkező fővárosi vezetők, köztük Hagyó Miklós felelősségét is.

Tegnap Demszky Gábor főpolgármester azt nyilatkozta, hogy megállapítható Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes politikai felelőssége a BKV ügyeivel összefüggésben. Demszky Gábor azt mondta: egyebek mellett a fővárosi közlekedési céget felügyelő politikus javaslatára került a BKV-hoz Horváth Éva, aki - a városvezetéshez érkezett panaszok alapján - több esetben sajtóreferensként meghatározott munkakörét túllépve járt el. Az atv.hu úgy tudja, hogy a politikai összefüggések miatt hétfőtől már az ügyészség folytatja a nyomozást a BKV említett ügyeiben.

Címlapról ajánljuk
Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Súlyos tévhitben élnek a magyarok: jócskán mellélőnek, amikor a nyugdíjpénztári hozamokat kell eltalálni

Súlyos tévhitben élnek a magyarok: jócskán mellélőnek, amikor a nyugdíjpénztári hozamokat kell eltalálni

A magyar felnőttek többségének nincs elég információja sem az elérhető nyugdíjpénztári hozamokról, sem az igénybe vehető adó-visszatérítés lehetőségéről – egyebek mellett ez is kiderül abból az országos, reprezentatív kutatásból, amely az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából készült el. A Pénztárszövetség szerint a tudatosságnak és a nyugdíjcélú megtakarításoknak is jót tenne a nagyobb munkáltatói szerepvállalás, amit például a SZÉP-kártyához hasonló, kedvezőbb közterhekkel ösztönözhetne az állam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×