Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.57
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Wermer András: A negatív kampánynak sosincs jó vége

Wermer András stratéga szerint a szimpátia dönti el a választást. A Fidesz egykori stratégiai tanácsadója az InfoRádiónak azt mondta: beleszerethetünk abba is, akit már húsz éve ismerünk, de eddig még nem foglalkoztunk vele. Negatív kampánnyal is lehet nyerni, de annak sosincs jó vége, mert a választások után olyan hangulat alakul ki, ami nem visz előre.

Sem a Fidesz, sem az MSZP kampányának alapgondolata nincs annyira izgalmas, hogy azzal meggyőzzék a szavazókat. Nem tudjuk, hogy mit hozna az ellenzék által szorgalmazott változás, és azt sem, hogy miben áll a szocialisták szerint a jó irány - mondta az InfoRádiónak Wermer András stratéga.

A szakértő, aki 1994 és 2002 között a Fidesz stratégiai kommunikációs vezetője volt, hozzátette: a választás kimenetelét az fogja eldönteni, hogy a szavazók számára ki szimpatikus, azt pedig, hogy a szimpátia mikor alakul ki, nem lehet előre megjósolni.

Wermer András megjegyezte: a politikában nincs abszolút szimpátia, a választók általában aszerint szavaznak az egyik vagy másik politikusra, hogy azok egymáshoz képest mennyire rokonszenvesek.

"Az a szimpatikusabb, aki az emberek számára olyan képet mutat, amelyben el tudják képzelni a jövőjüket. A választók nem azt várják egy politikustól, hogy annak legyen jövőképe, hanem azt, hogy nekik lehessen jövőképük abban, amit az nyújt" - fogalmazott a stratéga.

Negatív kampánnyal is lehet nyerni - fejtegette Wemer András -, de annak sosincs jó vége, mert a választások után olyan hangulat alakul ki, ami nem visz előre.

"Ha az országban negatív a hangulat uralkodik, kicsi az esélye annak, hogy a miniszterelnök maga mögé tudja állítani az embereket, képes egy irányba elindítani őket, azt az érzést kelteni bennük, hogy mindenki fontos, és együtt meg tudjuk csinálni. Olyan kormány még nem volt, amely maga felemelt egy országot" - fűzte hozzá a stratéga.

Wermer András szerint bizonyos, hogy egyetlen választó sem tudja felidézni az egyes pártok programjának minden pontját, legfeljebb hármat jegyez meg közülük, és ezek alapján dönti el, hogy szimpatikus-e számára az egész elképzelés vagy sem.

A szakértő, aki 1994 és 2002 között a Fidesz stratégiai kommunikációs vezetője volt, hozzátette: a pártok különböző hívószavai lelkesítik a választópolgárokat, azt a döntésüket azonban, hogy kire szavaznak a barátok, ismerősök közt zajló személyes beszélgetések is befolyásolják.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×