Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Szabadnapos rendőr fogott el egy lopni készülő párost

Egy szabadnapos rendőr fogott el egy férfit és egy nőt a főváros VIII. kerületében, akik éppen egy autóból próbáltak lopni - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya.

Szombat délután a BRFK szabadnapos rendőre a VIII. kerületben felfigyelt egy általa már korábbról ismert férfire és nőre, akik az Üllői úton parkoló autókat és azok utasterét figyelték.

A rendőr követni kezdte őket, mert tudta, hogy korábban vagyon elleni bűncselekmények - többek között gépkocsifeltörés - miatt már voltak büntetve.

A főtörzsőrmester akkor lépett közbe, amikor a nő egy autó csomagtartóját nyitotta ki és kutatta át, majd az autóba beülve próbálta elvinni belőle az értékeke. A szabadnapos rendőr ekkor szolgálatba helyezte magát, és a józsefvárosi rendőrkapitányság munkatársainak helyszínre érkezéséig visszatartotta őket.

A két gyanúsított ruházatának átvizsgálása során különböző, gépkocsifeltöréshez használt eszközök kerültek elő. A férfit és a nőt előállították, ellenük lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×