Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Az államfő megfontolásra visszaküldte a közbeszerzési hivatalról szóló törvényt

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló törvényt Sólyom László köztársasági elnök szerdán.

A közlemény szerint az államfő azért nem írta alá a jogszabályt, mert többek között nem értett egyet azzal, hogy a törvény egyes rendelkezései 2009. december 31-e és 2011. január 1-e között hat különböző időpontban lépnek hatályba.

Sólyom László szerint a törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatoknak a benyújtása és elfogadása ellentétes volt a házszabállyal, és álláspontja szerint az is elfogadhatatlan, hogy a közbeszerzési törvényt úgy módosítja az Országgyűlés, hogy az erre irányuló javaslatokat sem a közigazgatási egyeztetésen nem tárgyalták meg, sem a közbeszerzéssel foglalkozó hatóságok nem véleményezhették.

A visszaküldött törvénnyel kapcsolatban a köztársasági elnök több kifogást is megfogalmazott.

Egyrészt Sólyom László szerint a törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatoknak a benyújtása és elfogadása ellentétes volt a házszabállyal, továbbá nem tartja elfogadhatónak, hogy a közbeszerzési törvényt úgy módosítja az Országgyűlés, hogy az erre irányuló javaslatokat sem a közigazgatási egyeztetésen nem tárgyalták meg, sem a közbeszerzéssel foglalkozó hatóságok nem véleményezhették.

"Éppen a korrupció elleni törvénynél lett volna különösen elvárható, hogy ne kerüljék meg a kormányzati egyeztetést" - hangsúlyozta az államfő.

A köztársasági elnök nem értett egyet azzal sem, hogy a törvény egyes rendelkezései 2009. december 31-e és 2011. január 1-je között hat különböző időpontban lépnek hatályba. Sólyom László szerint a jogszabályok ilyen gyors és bonyolult változása veszélyezteti a hatékonyságot, megnehezíti a jogkövető magatartást, valamint az átlátható és ellenőrizhető jogalkalmazást.

Az államfő nem értett egyet azzal sem, hogy az újonnan felállított Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal elnökét a köztársasági elnök és a miniszterelnök közös javaslatára választja meg az Országgyűlés. A köztársasági elnök álláspontja szerint a hivatal mint államigazgatási szerv jellegéhez az alkotmány szellemében az illeszkedik, ha a miniszterelnök tesz javaslatot a hivatal elnökének személyére.

Az Országgyűlés december 14-én 179 igen, 163 nem és 4 tartózkodással döntött arról, hogy felállhat a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal. Az erről szóló törvény szerint a hivatal - amely a Közbeszerzések Tanácsa általános jogutódja lesz - autonóm államigazgatási szerv lesz.

A hivatal a tisztességes eljárás védelméről szóló törvény rendelkezései alapján - illetve azzal összhangban - egyebek mellett ajánlást dolgoz ki a költségvetési és gazdálkodási szervezetek részére a közérdeksértő magatartások megelőzésére, feltárására, közreműködik a kormány korrupció elleni stratégiájának kidolgozásában és végrehajtásában.

A hivatal elnökét az Országgyűlés hat évre választaná, az elnököt a köztársasági elnök és a miniszterelnök együttesen jelöli, és az elnök nem választható újra.

Az Országgyűlés 2009-es időszakát december 15-én zárták le, majd 2010. február 15-ére hívták össze az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első ülését.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×