Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.62
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Õsszel már ihat egy kávét a CET gyomrában

Nincs csúszás a Szabadság hídtól délre fekvő közraktárakat hasznosító, úgynevezett Bálna-projekt végrehajtásában - tájékoztatta az InfoRádiót a fejlesztő Porto Investment Hungary Kft. ügyvezetője. Márton Imre azt mondta: 2010 nyarán vagy őszén átadják a 8,5 milliárd forintból megépülő, üvegkupolás komplexumot.

Mostoha sorsa volt az elmúlt két évtizedben a közraktárak három megmaradt épületének, amelyek felújítása tavasz óta tart. A rekonstrukció során az épületegyüttes 60 százalékát meg kell őrizni, a beruházó cég ehhez építteti hozzá az új szerkezetet - mondta az InfoRádiónak a Porto Investment Hungary Kft. igazgatója.

A tervek szerint 2010 nyarán megnyíló CET-ben éttermek, kávézók, galériák, design üzletek kapnak majd helyet - tette hozzá Márton Imre.

Az épületeket borító látványos üvegkupola szerkezetének összeállítása is megkezdődött már, az azt borító alumínium- és üvegelemeket a jövő év elején kezdik a helyükre illeszteni.

A kivitelezési munkák várhatóan augusztusra fejeződnek be, egy esetleges nyári árvíz miatt azonban ez az időpont néhány héttel későbbre tolódhat - jegyezte meg Márton Imre.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×