Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
325.82
bux:
0
2026. október 12. hétfő Miksa

Balog Zoltán: ellentmondásos az emberi jogok helyzete Magyarországon

Ellentmondásos az emberi jogok helyzete Magyarországon - mondta Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány által az emberi jogok világnapja alkalmából rendezett konferencián.

Az ellenzéki politikus közölte: mintha Magyarországon még két évtizeddel a rendszerváltás után is az állampolgároknak kellene köszönetet mondaniuk a hatóságoknak, melyek viszont alattvalóként tekintenek rájuk.

Mint hozzátette, a 2006-os őszi események is emberi jogi hiányokat jeleznek, mint ahogy az is, hogy az emberek saját biztonságuk megvédését már nem az államtól várják.

"A gárdaprobléma messze nem szélsőjobboldali probléma" - jelentette ki a Fidesz politikusa, aki szerint a jelenleginél sokkal jobb, összehangoltabb és hatékonyabb munkára van szükség az állami szervektől, hatóságoktól ahhoz, hogy az emberek azt gondolhassák: nincs szükség önbíráskodásra, gárdákra.

Fontos, hogy megerősödjön az emberi jogi kultúra Magyarországon, de fontos az is, hogy ne az olyan hagyományos bizalmi szálak rovására, mint például a család - mondta Balog Zoltán, aki szorgalmazta azt is, hogy a határon túli magyarság kisebbségi jogainak sérelmeiről évente készüljön jelentés.

Balog Zoltán méltatta Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének emberi jogi kezdeményezését, az szerinte az első olyan nyilatkozat, amelyben nincs kettős mérce: ugyanúgy elítéli a keresztények, mint a zsidók, a magyarok, a cigányok jogainak, méltóságának megsértését, és egyaránt megemlékezik a nemzetiszocializmus és a kommunista diktatúra áldozatairól.

Lomnici Zoltán a rendezvényen kiemelte: ma még Magyarországon az emlékezés megosztott, pedig "a magyarság mártírjai azt várják tőlünk, hogy közösen emlékezzünk" a holokauszt, a málenkij robot, Recsk és 1956 áldozataira.

1848. december 10-án írták alá az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, ennek alkalmából ez a nap lett az emberi jogok világnapja.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Veszélyek a kötvénypiacon - Mi történik a tőzsdéken?

Veszélyek a kötvénypiacon - Mi történik a tőzsdéken?

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indulhat a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Gazdasági események szempontjából nem várható ma piacmozgató adatközlés, az iráni hírekre érdemes így elsősorban figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×