Infostart.hu
eur:
365.05
usd:
325.65
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa

A moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladása körüli mizéria

Nyolc hónap eltéréssel két szerződésben is eladta a kormány az egykori moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületkomplexumát. 2008 márciusában egy luxemburgi offshore cég vette meg többemeletes épületet 3,5 milliárd forintért, majd a kabinet novemberben is kiírta a pályázatot az értékesítésre. A győztes ugyanaz a cég lett, ugyanakkora összegért.

A műszaki állapota, és rossz kihasználtsága miatt adta el a kormány 2008-ban a Moszkva belvárosában egykor működött kereskedelmi kirendeltség épületét. Mint kiderült, kétszer. Már 2006-ban kormányhatározat született arról, hogy a kabinet eladja az épületet. Faller Jenő külügyi szakállamtitkár a parlament külügyi bizottsága előtt azt mondta, az adásvétel azonban csak 2008-ban jött létre.

"Az MNV Zrt. zárt körű pályázatot hirdetett, amelynek a győztese a Diamond Air luxemburgi bejegyzésű cég lett. A külügyminisztérium irattárában két szerződésmásolat található. Egy 2008 március 14-i, és egy november 5-i keltezéssel. Mindkettő ugyanarra az ingatlanra vonatkozik, és azonos vételárat tartalmaz" - mondta.

Az összeg 23 millió 700 ezer dollárt vagyis akkori árfolyamon számítva több mint 4 milliárd forint, a kormány viszont 3,5 milliárd forintért adta el az ingatlant. Az InfoRádió birtokába került 2008 márciusi szerződésben azonban utalás található arra, hogy a kormány már előleg gyanánt megkapott 2,5 millió dollárt. Ezt viszont mindenki tagadja. Korábban nem is volt szerződés, csak 2005-ben egy szándéknyilatkozat az eladásról. Ez alapján viszont nem lehet átutalni 2,5 millió dollárt semmilyen jogcímen. A lényeg viszont, hogy a vagyonkezelő 2008 novemberében kiírt egy pályázatot a márciusban már eladott épület értékesítésére. A pályázat ismét zárt volt, a győztes ugyanaz lett, és a vételár is ugyanennyi volt.

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke szerint a kormány utólag papírozta le a korábbi törvénytelenségeket: "Az a következtetés, amit önök levontak, hogy semmilyen vizsgálatot a külügy, senki ellen nem indít, mert a minisztérium semmiért nem felelős, így messziről megállapítható, hogy ez a felelősség elkenése. A Külügyminisztérium megpróbálta elkenni az ügyeket, és utólag lepapírozni a törvénytelen ügyleteket."

A Heti Válasz által megkeresett moszkvai ingatlantanácsadó cég szerint az állam piaci áron legalább 8 milliárd forintot kaphatott volna a belvárosi épületért, tehát Magyarország a lap szerint legjobb esetben is 5 milliárd forintot bukott az üzleten. A vevő, aki jól járt, nem ismert, a luxemburgi offshore cégnek ugyanis újabb offshore cégek a tulajdonosai. Székely Árpád egykori moszkvai nagykövet szerint egy orosz milliárdos állhat a háttérben, de a magyar felelősöket is jól mutatja, hogy a kormány 2005-ben a lehető legmagasabb szinten tárgyalt az ingatlan eladásáról. Az ügyészség jelenleg is nyomoz az ügyben, és vizsgálja a vagyonkezelő tavalyi tevékenységét is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Európa-szerte heves vitát váltott ki az a térkép, amelyet az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezető politikusa osztott meg az X-en. A bejegyzésben szereplő térkép egy olyan Németországot ábrázolt, amely magába olvasztotta Ausztriát, Luxemburgot, Svájc nagy részét, valamint Franciaország, Lengyelország, Olaszország és más európai államok egyes területeit - írta meg a NEXTA és az Azernews.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×