Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
314.7
bux:
150413.86
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Tölgyessy: Története legnagyobb bukása előtt áll az MSZP

A története legnagyobb bukása előtt álló MSZP irányítás nélkül működik, csak Gyurcsány Ferenc hisz abban, hogy vezetni képes a baloldalt, ő viszont a másik oldaltól való rettegésre épít, ami nagyon messze van a parlamentáris demokráciától - mondta Tölgyessy Péter a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Az alkotmányjogász beszélt a frekvenciapályázat kapcsán hozott ORTT döntésről is.

Egyértelműen dicséretet érdemel a Bajnai-kabinet, amiért sikerrel megtette azt, amit a Nemzetközi Valutaalap diktálta szűk mozgástérben megtehetett fél éve alatt - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Tölgyessy Péter, aki azonban hozzátette: ahogy egy kis levegőhöz jutott a kormány, rögtön előjöttek a régi szocialista beidegződések.

Az alkotmányjogász szerint ezek a beidegződések diktálták a távhő áfájának a csökkentését és a nyugdíjkorrekciót. Úgy véli, nyilvánvaló, hogy az ország felzárkózása lefékeződött, az ország messze a lehetőségei alatt teljesít.

A vezetés nélkül működő MSZP

Az MSZP története legnagyobb bukása előtt áll - hangsúlyozta az elemző, aki hozzátette: a jövő évi választásokon bár a párt támogatottsága negyedére csökkenhet, ötven mandátum alá valószínűleg nem megy. Tölgyessy Péter úgy látja, hogy az MSZP most gyakorlatilag vezetés nélkül működik: Lendvai Ildikó nem alkalmas a baloldal vezetésére, és a fiatalok között sincs erre alkalmas ember.

Ma már csak a pénteken ismét nyilvánosság elé állt Gyurcsány Ferenc hisz abban, hogy képes a baloldal vezetésére, ő viszont a másik oldaltól való rettegésére épít, és ez nagyon messze van a parlamentáris demokráciától. Aki így beszél, az nem demokrata - fogalmazott az alkotmányjogász, aki szerint

"Adok, ha te is adsz"

A frekvenciapályázatokról szólva Tölgyessy Péter azt mondja, valószínűleg soha nem tudjuk majd meg biztosan, volt-e valamilyen alku a felosztásnál, a pártos médiatörvény logikája alapján azonban úgy tűnik, mintha a pártok megegyeztek volna abban, hogy "adok, ha te is adsz". A legrosszabb az alkotmányjogász szerint az egészben az, hogy a döntésnek nincs felelőse, senki nem mondja azt, hogy én döntöttem így, pedig ez sokat segíthetne.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Kórházi fertőzések: pár héten belül megnézhetjük az adatokat

Ősztől nyilvánossá válhatnak a magyar kórházak fertőzési adatai: intézményenként lehet megnézni, milyen gyakran fordulnak elő, milyen kórokozók miatt, és egyes esetekben mennyire ellenállók az antibiotikumoknak. A nyilvánosságra hozatal két lépcsőben történne, szeptember 1-jétől jönne az első kör.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×