Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
316.03
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Az államfő egykori politikai foglyokat tüntetett ki

Sólyom László köztársasági elnök kitüntetéseket adott át csütörtökön a Hadtörténeti Intézetben az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulóján Budapesten.

Az ünnepségen részt vett Katona Tamás történész, aki beszédében hangsúlyozta: 1956 nélkül nem lett volna rendszerváltás, aminek nagyon sokat köszönhetünk még akkor is, ha nem szeretünk szembe nézni minden fordulatával, következményével. Lehetőséget kapott az ország, hogy felemelkedjen ahhoz a kontinenshez, amelyhez mindig is tartozni akart.

Legyen ez az ország modern, polgári és kiváltságokat nem ismerő, mert ezért ragadtak fegyvert a fiatalok 1956-ban - hangsúlyozta.

El kell érni, hogy 1956-ra úgy emlékezzenek, mint 1848-ra - tette hozzá.

A köztársasági elnök ezt követően a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozata kitűntetést Szalay Zoltánnak, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége budapesti elnökének, az érdemrend lovagkeresztjét Csabai Hugónak, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Zala megyei elnökének, és Mochnács Ilonának, a szövetség tagjának adományozta.

Sólyom László a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitűntetést az '56-os szövetség két kerületi elnökének, Feleki Dénesnek és Ivanovics Bélának adta át.

A köztársasági elnök ezen kívül 1956-os emlékérmeket és emléklapokat is átadott.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×