Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.19
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Tüntet három tűzoltó-szakszervezet

Megtartja mára meghirdetett demonstrációját három tűzoltó-szakszervezet, miután követeléseikről nem tudtak megállapodni a kormánnyal.

A Hivatásos Önkormányzati Tűzoltók Országos Szövetsége, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete és a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete által felállított bizottság szóvivője a szerdai egyeztetés után az InfoRádióban azt mondta: továbbra is fenntartják álláspontjukat, amely szerint súlyosan veszélyezteti a tűzoltóságok működését a 2010-es költségvetés tervezete.

Dobson Tibor hozzátette, hogy a tűzoltóságoknak ez 1,8 milliárd forintos forráselvonást jelent. A szóvivő közölte: a többi között azt szeretnék elérni, hogy a kormány - a tervezett egyösszegű kifizetés helyett - térjen vissza a tűzoltóságok normatív támogatásának rendszeréhez. A megmozdulást szervező tűzoltó-szakszervezetek képviselői a tervek szerint petíciót adnak át a parlamenti pártok frakcióvezetőinek. A szolgálatot teljesítő tűzoltók kék szalag kitűzésével fejezik ki tiltakozásukat.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×