Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.19
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Semmire sem jutottak a fővárosi frakciók

Eredménytelenül zárult a főpolgármester által összehívott ötpárti egyeztetés Budapest jövőbeni működtetéséről. Az ötből három párt úgy értékelte, hogy még nem szűnt meg a koalíció, ezért most nem kívántak a működtetés kereteiről tárgyalni.

Semmire sem jutottak a fővárosi frakciók képviselői az SZDSZ kisebbségi városvezetéséről a főpolgármester által összehívott egyeztetésen. A jelen lévő SZDSZ-es John Emese, MSZP-s Steiner Pál, volt MDF-es Hock Zoltán, fideszes Tarlós István és kereszténydemokrata Endrédy István közül elsőként - egy rövid kinyilatkoztatás után - Tarlós István hagyta el a termet.

Majd később sajtótájékoztatóján a frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció még nem bomlott fel. "Hivatalban vannak az MSZP-s főpolgármester-helyettesek. Teljes erővel dolgoznak, intézkednek, úgy ahogy eddig. Semmiféle koalíció fel nem bomlott, semmiféle ötpárti egyeztetésnek helye nincs" - fogalmazott.

Tarlós István kitért arra is, hogy az MSZP kommunikációja ellenére a Fidesz ki akarja vizsgálni a fővárosi visszaéléseket, ám nem az MSZP vezetésével, amelynek képviselői évekig hátráltatták a revíziót.

Steiner Pál, az MSZP frakcióvezetője ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy a koalíció felbomlott. "Teljesen lényegtelen kérdésnek tartom, hogy a főpolgármester-helyettesek, egyébként normál módon, meghatározott határnappal mondanak le, és ezalatt az időszak alatt a feladatok átadását készítik elő" - jelentette ki Steiner Pál, aki hozzátette: a szocialista frakció nem enged az átláthatóságért tett javaslataiból, ami miatt a koalíció felbomlott.

Az MDF frakcióját vezető független Hock Zoltán szintén felbontatlannak tekinti a koalíciót, ám javaslatot tett arra, hogy a főpolgármester készítsen egy listát a legszükségesebb fővárosi ügyekről, amely mellé megnyerheti a közgyűlést, hogy ezzel a minimális programmal működhessen jövő októberig a főváros.

Az SZDSZ frakcióját vezető John Emese újságírói kérdésre elmondta: a város működését nem veszélyeztetheti, hogy a politikusok nem egységesek még abban sem, hogy van-e koalíció vagy nincs.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×