Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.97
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Megegyezés nélkül ért véget a fővárosi frakcióvezetők találkozója - a nap legfontosabb hírei

Nincs szüksége munka nélküli helyettesekre a főpolgármesternek. Demszky Gábor az általa az önkormányzat működőképességének biztosításáért összehívott ötpárti egyeztetés után azt mondta: elvárja, hogy a szocialista Hagyó Miklós és Horváth Csaba járjon be a városházára a következő egy hónapban, és adják át folyamatban lévő ügyeiket.

A szabad demokrata politikus közölte: november 20-áig, vagyis amíg lezárul az átadás-átvétel a lemondott helyettesekkel, Hagyó Miklós és Horváth Csaba már nem hozhat olyan döntéseket, amelyek hatása lényegesen túl mutat a mandátumukon. A megbeszélésről először a Fidesz frakcióvezetője távozott; Tarlós István annyit mondott, hogy eredménytelenül zárult a megbeszélés. Az SZDSZ-es John Emese közölte: pártjával ellentétben a Fidesz, a KDNP és az MDF is úgy értékelte, hogy még nem szűnt meg a koalíció, ezért most nem kívántak a működtetés kereteiről tárgyalni.

A megszorítások ellen tiltakoztak a tűzoltók


Petíciót adtak át a parlamenti pártok frakcióvezetőinek a költségvetési megszorítások ellen tiltakozó tűzoltók. A három tűzoltó-szakszervezet által meghirdetett demonstráción mintegy 2.500-vettek részt. Dobson Tibor, a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltók Országos Szövetsége, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete és a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete által felállított demonstrációs bizottság szóvivője korábban az InfoRádióban azt mondta: súlyosan veszélyezteti a tűzoltóságok működését a 2010-es költségvetés, ami alapján mintegy 1,8 milliárd forintot vonnának el a szervezettől.

Elfogadta a Nabucco-megállapodást az Országgyűlés

Elfogadta a Nabucco-gázvezetékről szóló nemzetközi megállapodást az Országgyűlés. Szabó Vilmos külügyi államtitkár hangsúlyozta: a magyar, az osztrák, a bolgár, valamint a román és a török köztársaság között létrejött szerződés hatékonyan szolgálja a gázszállítási útvonalak bővítését a Kaszpi-térség felé, így csökkentve az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktusokból adódó gázellátási kockázatokat.

Nem függesztette fel az Országgyűlés a mentelmi jogokat

Sem Dávid Ibolya, sem Herényi Károly mentelmi jogát nem függesztette fel az Országgyűlés. A két MDF-es politikust kényszerítés és személyes adattal visszaélés bűncselekményének gyanúja miatt akarta kihallgatni az ügyészség, erre viszont csak akkor lett volna lehetőség, ha a parlament kétharmados többséggel támogatja mentelmi joguk felfüggesztését. A törvényhozás a fideszes Molnár Oszkár mentelmi jogát sem függesztette fel. Edelény polgármestere ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke és 360 társa tett feljelentést nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás és becsületsértés miatt.

Csökkent a jegybanki alapkamat

50 bázisponttal hét százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke elmondta: a monetáris tanács kis többséggel döntött az 50 bázispontos kamatcsökkentésről, volt javaslat 75 bázispontos és 100 bázispontos mérséklésre is. A mostani, hét százalékos szintnél utoljára 2006 júliusban volt alacsonyabb a jegybanki alapkamat.

Szerdán ismét emelkedik az üzemanyagok ára

Szerdán bruttó öt forinttal emeli a 95-ös benzin, hét forinttal pedig a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol - értesült piaci forrásokból a portfolio.hu. Sándor Dávid, a portál elemzője emlékeztetett arra: az olajtársaság az elmúlt két hétben nem változtatott az árakon. A mostani emeléssel a benzin átlagára 293 forintra, míg a gázolajé 281 forintra nő.

November közepén tanúskodik Gyurcsány Ferenc

November közepére idézi be tanúként Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt a Zuschlag-perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. Meghallgatják majd többek között Jánosi Györgyöt, Szilvásy Györgyöt és Mesterházy Attilát, az MSZP jelenlegi parlamenti frakcióvezetőjét. Fodor Endre tanácsvezető bíró elmondta: a szeptemberben és októberben lefolytatott bizonyítási eljárás alapján ezeket a politikusokat, akiknek vélhetően tudomásuk van a vádban szereplő cselekményekről, legalábbis annak egy részéről, indokolt meghallgatni.

Létrehozzák a tejalapot

280 millió euró összegű, a jövő évi agrárköltségvetést terhelő tejalap létrehozásáról döntöttek Luxemburgban az uniós tagországok mezőgazdasági miniszterei. Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter azt mondta: Magyarország számára ez körülbelül 3 millió eurót jelent, ami nem elegendő a helyzet megoldására.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×