Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.19
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

100 millió forint kára lehet a MÁV-csoportnak

Becslések szerint 100 millió forint körüli veszteséget okozott a MÁV-csoportnak a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete hétfői sztrájkja - közölte a MÁV Zrt.

A veszteség a menetjegybevétel kieséséből, a visszatérített jegyárakból, a vasúti bérletek elfogadása miatt a Volán-társaságokkal való elszámolásból, illetve a teherforgalom kiesése miatti pályavasúti díjak elmaradásából származik.

A sztrájk éjféltől reggel kilenc óráig tartott. A tárgyalások idejére felfüggesztett munkabeszüntetéssel több vasútvonal tervezett bezárása ellen tiltakoztak a résztvevők.

A közlekedési miniszter elhamarkodottnak, az MSZP pedig sikertelennek minősítette az akciót.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×