Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
316.37
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Légimentők bajban

Bezárt a sármelléki FlyBalaton repülőtér, s emiatt bizonytalanná vált a légikikötő területén állomásozó, Zala, Vas és Somogy megyében szolgáló mentőhelikopter működtetése - írja a Népszabadság.

A bizonytalan helyzet miatt egyre sürgetőbb, hogy a térségben lévő önkormányzatok segítségével mielőbb új bázist építsen Sármelléken a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. Az új bázist is Sármelléken építenék fel, mert onnan tudják a helikopterrel a leghatékonyabban "lefedni" a régiót. A beruházás körülbelül százmillió forintba kerülne. Ebből a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. 30 millió forintot tud állni, a fennmaradó részt az állam, valamint a térségben lévő önkormányzatok segítségével teremtenék elő.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a piaci árnál esetenként harminc százalékkal drágábban vásárolhatnak csak papírt és irodaszert az állami és önkormányzati intézmények a következő egy évben, miután ismét az Ápisz-BudaPiért nyerte a feltűnő sietséggel, irreális feltételekkel és a szakértők szerint előre borítékolt eredménnyel kiírt pályázatot. A lap piaci forrásokból úgy értesült, hogy már az idei pályázat kiírásakor mindenki tudta: megint az ÁBP lesz a befutó, mivel szakmai körökben nyílt titok, hogy milyen kapcsolatokat ápolnak a cég vezetői kormányzati körökkel. Ráadásul mindössze tíz napot hagytak az ajánlatok benyújtására, ami alatt szinte lehetetlenség beárazni 2100 terméket, tárgyalni több tucat beszállítóval, lefordíttatni hivatalos fordítóirodával az idegen nyelvű dokumentumokat.

Index beszámol arról, hogy morognak az APEH dolgozói, mert nemcsak hogy nem kaptak egy fitying mozgóbért, vagy ha úgy tetszik, a többletteljesítmény elismeréseként prémiumot a harmadik negyedéves munkájukért, de úgy tűnik, idén már egyáltalán nem egészítik ki az alapfizetésüket. A törvény betűje szerint egyébként nem is járna a jutalom, de korábban a Pénzügyminisztérium igen rugalmasan kezelte az ügyet. Az APEH dolgozói szerint "elpattanhat a húr". A jutalom mértéke az adóhatóság dolgozóinak legnagyobb részét kitevő középfokú végzettségű ügyintézőknél a havi bruttó százhúsz-száznegyvenezer forintos alapjövedelem harminc-negyven százaléka is lehet.

Drasztikus árzuhanást hozott a zöldség-gyümölcs termelők és feldolgozók számára a telített világpiac - így értékelték a hazai konzervipar szereplői a Világgazdaságnak az ágazat helyzetét. Reményre azonban nem látnak okot rövid távon. Az élelmiszer-fogyasztáson belül már most is nagyobb arányú a csökkenés a feldolgozott termékek körében, és úgy vélik, a munkanélküliség növekedése miatt a jövő év még nagyobb visszaesést hozhat a hazai piacon. A termékeik négyötödét exportáló konzervgyártók számára a forint árfolyamának gyengülése sem hozott fellendülést az elmúlt időszakban, mivel a magyar forrásból származó alapanyag csak a költségeik kisebb hányadát teszi ki.

Többfrontos küzdelem indult a közraktári piac, a sorozatos nagy értékű közraktári csalások és visszaélések miatt megrendült bizalom helyreállításáért - írja a Napi Gazdaság. Ma jár le a közraktári hitelezést megújító bankszövetségi javaslatcsomag véleményezési határideje. A Bankszövetség a lap értesülései szerint még ebben a hónapban megkeresi a Közraktári Felügyeletet és az agrártárcát is, mivel a javaslatok egy része a közraktári törvény módosítását igényelné.

A penzcentrum.hu szerint nem kérdés, hogy a válság megváltoztatta fogyasztási szokásainkat. Kimutatható, hogy nem csak takarékosabbak vagyunk, hanem arra is jobban odafigyelünk, milyen minőséget és mennyiséget vásárolunk. Vizsgálatok szerint a tudatosság megmarad a recesszió után is. A pénzügyi portál ismerteti az IDG nemzetközi piackutató cég legfrissebb felmérésének eredményét, amely szerint a vásárlók fele gondolja úgy, hogy az elmúlt egy évben kialakult fogyasztói tudatossága megmarad, sőt, erősödik a válságot követően is. Mindössze öt százalékuk véli úgy, hogy a recesszió lecsengése után kevésbé figyel majd oda, hogy mit/hol/mennyiért vásárol, a megkérdezettek 39 százaléka pedig úgy véli, hogy korábban is tudatosan vásárolt már, így nem szükséges változtatnia.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×