Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
315.7
bux:
149677.55
2026. augusztus 12. szerda Klára

Első fokon életfogytiglanit kapott a makói gyilkos

Első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a vádlottat a makói hármasgyilkosság ügyében Csongrád Megyei Bíróság. Perecz József májusban részt vett egy 21 éves lány és 78 éves nagymamája meggyilkolásában, majd tettestársát is ledöfte.

Perecz József barátja több millió forintot ajánlott az akkor 27 éves férfinak, hogy segítsen megölni a volt barátnőjét. Tavaly május 17-én váltóruhát és kést vettek magukhoz, majd az áldozatok házához mentek. Elsőként a 21 éves lány, majd 78 esztendős nagymamája halt meg. Õket a vádlott barátja ölte meg, őt pedig Perecz József, feltehetően azért, mert nem kapta meg a pénzt.

Ezután a vádlott bezárta a lakást, majd elhajtott a meggyilkolt férfi gépkocsijával. A járművet Hódmezővásárhelyen hagyta, de elvitte az áldozat 50 ezer forintját és kisebb értékű műszaki eszközeit. Autóbusszal Szegedre, a testvéréhez utazott, majd elment szórakozni. Másnap délután egy vendéglátóhelyen fogták el a rendőrök - mondta akkor az InfoRádióban Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Joó Attila vezette büntetőtanács életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Perecz Józsefet. Bűnsegédként, különös kegyetlenséggel, előre kitervelten, több emberen, aljas indokból elkövetett emberölés, valamint kifosztás és jármű önkényes elvétele miatt találták bűnösnek. A büntetett előéletű férfi legkorábban harminc év múlva bocsátható szabadlábra.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség, valamint a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×