Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
316.33
bux:
0
2026. augusztus 12. szerda Klára

"Nem az a fontos, most hányan járnak vonattal"

Az országgyűlés mai ülésnapjának napirend előtti felszólalásai között kiemelt szerepet kapott a vasútvonalak bezárása: a Fidesz szakpolitikusa szerint a kormány elképzelései ellehetetlenítik a vidéken élőket, a közlekedési tárcavezető szerint viszont szükséges az átalakítás.

46 vasútvonal és 1360 kilométernyi vasúti pálya bezárásától, továbbá üzemszünetétől lehet tartani - mondta Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa napirend előtti felszólalásában a magyar vasút jelenlegi helyzetéről. A Fidesz frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta, hogy a kormány ezzel komoly gazdasági hátrányokat okoz és több száz ezer vidéken élő ember mindennapjait teszi tönkre.

Nem az a mérvadó, hogy ma hányan utaznak a lepusztult járatokon, hanem az, hogy megfelelő menetrend és elfogadható szolgáltatás mellett hányan utaznának az autós közlekedés helyett az energiatakarékos, megbízható vasúttal - jelentette ki.

Fónagy János kiemelte, hogy a kormány 120 milliárdot von el az önkormányzatoktól, és ezután rájuk akarja hárítani a közösségi közlekedés fenntartását, miközben az önkormányzatok erre egyetlen fillérjük sem marad.

Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a magyar vasút a 24. órába ért, azonnali intézkedésekre van szükség, mert a rendszer a jelenlegi állapotában finanszírozhatatlan.

"A tervek szerint három éven belül el kell érni, hogy hatékonyabb legyen a menetrend, a vonalak kihasználtsága, mert a mostani helyenként 15-20 százalékos kihasználtság megengedhetetlen. Konkrét döntések nem születtek, ezért felesleges egyes vasútvonalak sorsáról beszélni. Nem akarok illúziókat kelteni, van, ahol célszerűbb busszal közlekedni, de hogy hol, arról még nincs döntés" - fogalmazott.

A KDNP-s Molnár Béla szerint a kormány elképzelései valótlan adatok alapján készültek, az elképzeléseik pedig irracionálisak.

Fónagy János beszélt arról is, hogy miközben a vasútvonalak fenntartására nincs pénz, százmilliós végkielégítésekre jut. A fideszes képviselő az BKV-botrányhoz hasonló esetek azonnali kivizsgálását kérte.

Válaszában Hónig Péter tárcavezető azt mondta: kivizsgálják a végkielégítések körülményeit, és azt is, hogy azokat szabályosan, az üzleti etikának megfelelően fizették-e ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Ontják a falak magukból a meleget: hőszigeteléssel is harcolhatunk a hőség ellen

Ontják a falak magukból a meleget: hőszigeteléssel is harcolhatunk a hőség ellen

Augusztusban járunk, újabb és újabb kánikulai hullám érkezik, bent pedig sok lakásban már a falak is ontják magukból a meleget. Ilyenkor válik igazán látványossá, hogy a hőszigetelés ma már nemcsak téli rezsikérdés, hanem nyári komfort, energiahatékonyság, ingatlanérték és klímaalkalmazkodás is. De mi mozgatja most a magyar szigetelési piacot: az új építések vagy inkább az energetikai felújítások? Erről beszélgetünk Aszódy Tamással, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatójával.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×