Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
316.33
bux:
0
2026. augusztus 12. szerda Klára

Szélmalomharc a műemlékek védelméért

A fővárostól a legkisebb településekig az országban szinte mindenhol lehet találni olyan műemléki védettség alatt álló épületeket, amelyeket tulajdonosai hagynak tönkremenni, összeomlani, hogy az ingatlan elveszítse a védettséget, és így gazdái értékes telekhez jussanak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mezős Tamás. A műemlékvédők eközben tehetetlenek, holott a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetőjének vannak ötletei a probléma kezelésére.

Tehetetlen a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a műemléki védettség alatt álló épületek megóvásában - mondta Mezős Tamás elnök az InfoRádióban. Ha az épület tulajdonosában nincs meg a szándék arra, hogy megóvja az épített környezetet, akkor azt senki sem tudja megvédeni.

Hiába a bírságolási lehetőség, akiknek csupán a műemléknek helyet adó telek kell, igen könnyen elérhetik céljukat. Magyarországon ehhez nem kell mást tenni, mint jelzáloggal terhelve kell megvenni az ingatlant, így szinte lehetetlen behajtani egy esetleges bírságot. Utána már csak arra kell várni, hogy az épület összedőljön, így elvész a védettség.

Akinek ehhez nincs elég türelme, az kreatív módszerekkel gyorsítja az elerodálódás folyamatát - mondta Mezős Tamás -, például leszedi a cserepet, tető nélkül ugyanis nagyon gyorsan tönkremegy egy ház.

A hivatal elnöke szerint egyet tehetnek: személy szerint a tulajdonost - ha az ingatlan egy cég nevén van, akkor a cég tulajdonosát - bírságolják meg. Ha a bírság összegét az APEH letiltja a tulajdonos jövedelméből, abból elvégezhetők a kötelező állagmegóvási munkák.

Hatékonyabb lenne a műemlékvédelem munkája akkor is, ha a hivatalnak lenne saját forrása arra, hogy az elhanyagolt épületeken elvégezze a legfontosabb munkálatokat, amelyeket aztán bírság formájában hajt be a tulajdonostól.

Mezős Tamás attól sem riadna vissza, hogy az ilyen műemlékek egy forintért államosíthatók legyenek. Az állam elvégezhetné a legfontosabb munkákat, majd a "nyers rendbetétel" után eladná azokat. Így a tulajdonos is pontosan tudná, milyen feladatok várnak rá.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Ontják a falak magukból a meleget: hőszigeteléssel is harcolhatunk a hőség ellen

Ontják a falak magukból a meleget: hőszigeteléssel is harcolhatunk a hőség ellen

Augusztusban járunk, újabb és újabb kánikulai hullám érkezik, bent pedig sok lakásban már a falak is ontják magukból a meleget. Ilyenkor válik igazán látványossá, hogy a hőszigetelés ma már nemcsak téli rezsikérdés, hanem nyári komfort, energiahatékonyság, ingatlanérték és klímaalkalmazkodás is. De mi mozgatja most a magyar szigetelési piacot: az új építések vagy inkább az energetikai felújítások? Erről beszélgetünk Aszódy Tamással, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatójával.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×