Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
315.47
bux:
149711.67
2026. augusztus 12. szerda Klára

Melyik európai bizottsági poszt lenne jó Magyarországnak?

A Külügyminisztérium EU-szakállamtitkára szerint Magyarország olyan európai biztosi tárcát céloz meg magának, amely valamelyik közösségi politikáért felelős: a mezőgazdaságért, a regionális fejlesztésért, a közlekedésért vagy a kereskedelemért.

Románia már egyértelművé tette, hogy a mezőgazdasági biztosi posztot szeretné magának az Európa Bizottságban. A Bizottságon belüli portfóliók elosztásáról Barroso elnök dönt - mondta az InfoRádiónak a Külügyminisztérium EU-s szakállamtitkára, aki hozzátette: az elnök informálisan egyeztet az Európai Tanács tagjaival, vagyis az állam- és kormányfőkkel.

Iván Gábor elmondta: Magyarország esetében sincs ez másképpen, vagyis Bajnai Gordon négyszemközt egyeztet José Manuel Barrosóval, majd a magyar uniós biztos személyét a miniszterelnök jelenti be.

A szakállamtitkár úgy véli, Magyarország számára egy olyan biztosi poszt lenne jó, ami mögött kézzelfogható közösségi politika van, vagyis ahol a tagállamoknak és a Bizottságnak van hatásköre. Ilyen lenne a regionális és fejlesztési, a mezőgazdasági, a közlekedési vagy a kereskedelmi bizottsági tárca.

Vannak olyan területek, ahol az uniónak kisebb a mozgástere: az egészségügy, a szociálpolitika vagy az oktatásügy főleg tagállami hatáskörbe tartozik - fűzte hozzá Iván Gábor.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×