Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.42
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Folyamatosan áll vissza az áramszolgáltatás Ferihegy 2A terminálján

Folyamatosan áll vissza az áramszolgáltatás a Ferihegyi repülőtér 2A termináljának épületében, ahol szombat este egy magas feszültségű kábel hibája okozott áramszünetet; az utasfelvétel vasárnap 15 órától már a 2A terminálon is újrakezdődik.

Hardy Mihály, a BA vállalati és közkapcsolati igazgatója elmondta, a délutáni csúcsra már várhatóan lesz áram a 2A terminálon.

Közölte, 16.30-tól valamennyi érintett járat a 2A-ról indul.

Hardy Mihály korábban elmondta, hogy a nagyfeszültségű kábelnek a repülőtér erőműháza és a 2A terminál közötti zárlatos részét kell kicserélni.

A szombat este óta tartó áramszünet csak a 2A terminál épületét érintette, a pályákat nem, az utasokat a 2A terminálról a 2B-re irányították át.

Hardy Mihály közölte: azóta összesen 35 járatot kellett átirányítani a 2B terminálra. Mivel két terminál helyett csak egy állt rendelkezésre és így körülbelül feleannyi kapacitásuk volt az utasok fogadására, 10-20 perces késések fordultak elő - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×