Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
316.51
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Nézőpont Intézet: Fidesz-kormány következik

A megkérdezettek több mint fele arra számít, hogy a Fidesz egyedül alakíthat kormányt a jövő évi választások után - derült ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A Heti Válaszban megjelenő felmérés eredménye szerint a nagy többség úgy véli, hogy a Fidesz kormányra kerülése esetén más gazdaságpolitikát fog folytatni, mint a mostani kabinet.

A Nézőpont Intézet szeptemberben készített felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek több mint fele szerint a jövő évi választások után a Fidesz önálló kormányzása következik. A válaszadók 58 százaléka véli úgy, hogy a Fidesz alakíthat majd kormányt a legkésőbb jövő áprilisban esedékes választások után, 33 százalékuk pedig kételkedik ebben.

A Heti Válasz e heti számában megjelenő felmérés érdekessége, hogy az MSZP szimpatizánsainak 49, a Jobbik híveinek pedig 52 százaléka is úgy gondolja, hogy a Fidesz képes lesz egyedül (illetve a vele közösen induló KDNP-vel) kormányt alakítani.

A szeptember 14. és 18. közötti ezer fő megkérdezésével készített kutatás eredménye azt is jól tükrözi, hogy a szavazók "kormányváltásnál többet" várnak. A megkérdezettek 70 százaléka állítja, hogy a Fidesz kormányon más gazdaságpolitikát folytat majd, mint a jelenleg hatalmon lévők, míg minden ötödik válaszoló (22 százalék) gondolja, hogy nem lesz különbség a kormányok között.

Gyurcsánynak még mindig van befolyása


A Nézőpont Intézet telefonos kérdőíves kutatása szerint az augusztusi uborkaszezon óta nem tapasztalható érdemi elmozdulás a pártok támogatottságában. Apró változások láthatók, trendfordulóról azonban nincs szó: a teljes lakosság körében a Fidesz 38, az MSZP tíz, a Jobbik hét százalékon áll.

Ha most vasárnap lennének a választások, hárompárti parlament alakulna (a KDNP-vel együtt négypárti). Az aktív szavazók 52 százaléka a Fideszre, 11 százaléka az MSZP-re, nyolc százaléka pedig a Jobbikra voksolna.

A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek többsége nem hiszi, hogy a Gyurcsány-korszak véget ért: a megkérdezettek 56 százaléka szerint Gyurcsány befolyással bír a kormányra - az MSZP-tábor 38, míg a Fidesz-tábor 71 százaléka gondolja így.

Nem volt jó döntés az IMF-hitel


A megkérdezettek 53 százaléka szerint nem volt jó döntés, hogy Magyarország az IMF-től vett fel hitelt, s csak egyharmaduk megértő Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon döntésével kapcsolatban.

A hitel felvételét egyébként az MSZP-tábor kétharmada helyesli (64 százalék), a Fidesz-tábor kétharmada (66 százalék) elutasítja. A vélemények azonban nemcsak a pártszimpátia, hanem az életkor alapján is elválnak: az adósság majdani visszafizetésével terhelt nemzedék, a 29 év alattiak 61 százaléka ellenzi a döntést, s a 60 év felettiek 44 százaléka mondta magát megértőnek.

A Nézőpont Intézet felmérése kitért a sukorói kaszinóépítés körüli botrányra is: a megkérdezettek alig 20 százalékuk támogatja az ügyeletet. E téren a pártszimpátia sem írja felül a meggyőződéseket: az MSZP-tábor 51 százaléka ellenzi a beruházást, a fideszesek 68 és a jobbikosok 67 százalékához hasonlóan.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×