Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
315.6
bux:
149670.11
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Az MSZP felső vezetése is egyeztetett a BKV-botrányról

Az MSZP fővárosi elnöke reméli, hogy a BKV-nál lezárult a botrányok korszaka, a megoldásoké viszont még nem. Burány Sándor arról is beszélt, hogy év végéig megnevezik a párt főpolgármester-jelöltjét.

A kormánypárti politikus szerint párton belül senki nem vitatja, a BKV-ügy sokat ártott, a közvélemény-kutatások viszont nem igazolják, hogy e miatt a párt támogatottsága mélyrepülésbe kezdett. Ugyanakkor elmondta: nem akarja bagatellizálni a történteket, ez "egy botrányos, vérlázító történet, ami joggal csapta ki a biztosítékot vidéken és Budapesten egyaránt".

Arra a felvetésre, miszerint az MSZP választmányának legutóbbi ülésén volt, aki etikai vizsgálatot javasolt, a fővárosi elnök közölte, ha lesz vizsgálat, áll elébe, de eddig nem érkezett ilyen kezdeményezés.

Mint mondta, fővárosi pártelnökként sok mindenért kell felelősséget viselnie, de a rendszerváltás óta nem pártelnökök irányítják a BKV-t.

A politikus közölte, a koalíciós tárgyalásokon két határozott követelésük volt, amelyeket végül az SZDSZ is támogatott: a főpolgármester-helyettesek közül csak egynek a hatáskörébe tartozzon a BKV felügyelete, illetve, hogy a mindenkori igazgatótanács elnökének - akit reményeik szerint a kormány jelöl majd - legyen ellenjegyzési joga minden ötmillió forint feletti szerződésnél.

Arról még nem állapodtak meg a szabad demokratákkal, de nagyon fontosnak tartanák, hogy a vezérigazgató-helyettesek munkáltatói jogát az igazgatótanács gyakorolja, ne a vezérigazgató - fűzte hozzá azzal, hogy éppen a nyilvánosságra került szerződések mutatták meg, a tulajdonosoknak nem volt tudomása arról, miszerint a vezérigazgató saját hatáskörben helyetteseivel milyen szerződést köt.

A BKV-s végkielégítésekről azt mondta, 2005-től létezik az a szerződésminta, ami a közlekedési vállalat közép- és felső vezetőinél alkalmaznak. Ekkortól szerepel a szerződésekben a titoktartási díj, illetve ekkor alakult ki az a konstrukció, hogy az alapbéren kívül annak mintegy háromszorosát kapták a vezetők könnyen teljesíthető prémiumfeltételekre - ismertette.

Burány Sándor szerint a BKV-nál kialakult egy "elképesztő" gyakorlat is: a középvezetőkre egyszerre vonatkozott a kollektív és a menedzserszerződés. Mint mondta, a kollektív szerződésben van leírva, hány év ledolgozott munkaviszony után hány havi végkielégítés jár egy dolgozónak elbocsátásakor.

Ez az állapot azért alakulhatott ki - közölte - , mert a BKV a működéséhez szükséges forrásokat mindig meg tudta szerezni, és ez a kényelmes helyzet vezetett oda, hogy a menedzsment elkezdett maga számára előnyös játékszabályokat alkotni.

A fővárosi MSZP-elnök szerint ezzel a működéssel senki nem szembesült 2007-2008-ig, amíg el nem bocsátottak olyan vezetőket, akikre a kollektív és a menedzserszerződés is vonatkozott.

Burány Sándor szerint minden eszköze és képessége megvan Horváth Csaba főpolgármester-helyettesnek, akihez most került a BKV felügyelete, hogy rendezze a közlekedési társaság ügyeit. Az állami garanciavállalással kapcsolatban kifejtette: ha a rendteremtés megtörténik a közlekedési társaságnál, a kormány kész segítséget nyújtani olyan mértékben, ahogy ezt a szakértői tárgyalások szükségesnek tartják.

Arra a kérdésre, hogy korábban kezdeményezték Kocsis István vezérigazgató felmentését, Burány Sándor úgy válaszolt: tudomásul vették, hogy egyedül nem tudják megújítani a menedzsmentet, vagyis a szabad demokraták támogatása nélkül a vezérigazgatót nem lehet elmozdítani, ezen a szinten pedig csak árt a városnak és a BKV-nak a tartós háború.

Beszélt arról, hogy a fővárosi MSZP akár a végsőkig, a koalíció felbontásáig is elment volna a BKV helyzetének rendezéséről szóló tárgyalásokon. Arra a kérdésre, hogy a fővárosi koalíció kitart-e következő önkormányzati választásig, azt mondta: ez csak az SZDSZ-en múlik. Ha még mindig tízen vannak, és változatlanul partnerek a közös városvezetésben, akkor ez a városvezetés fennmarad - hangsúlyozta.

Elismerte, hogy a fővárosi szocialista vezetés Lendvai Ildikónál járt, mint mondta, ezt a találkozót ők kérték a pártelnöktől. Cáfolta, hogy "megdorgálta" volna őket az MSZP elnöke. Azért kérték a találkozót, hogy "rendbe tegyék a BKV dolgát", és megegyeztek abban, hogy ha kell, az összes fővárosi cégét, mert "ilyen politikai bombát maga alatt az MSZP nem engedhet meg magának".

Arra a kérdésre, hogy Hagyó Miklós meggyengült-e a konfliktusban, úgy felelt: nincs olyan műszer, amellyel ezt lehetne mérni, de tény, nem tettek jót a történtek. A fővárosi választási lista kapcsán pedig kifejtette: nincs jele annak, hogy bárki kezdeményezné annak újratárgyalását.

Elismerte, hogy a budapestiek év végéig akarnak dönteni arról, kit jelöljenek főpolgármesternek, de nevekről nem beszélt.

Burány Sándor a decemberi kongresszusról közölte, nincs értelme tisztújítást tartani a kampány előtt pár héttel. A fővárosi nyári tisztújítási kezdeményezés, amely a párton belül komoly vitát váltott ki, helyénvaló volt, tiszta helyzetet eredményezett volna, már túl lennének az esetleges tisztújításon - hónapokig tartó vitát spórolva meg ezzel.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség
cikkünk frissül

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

A megválasztott köztársasági elnök a parlamentben mond beszédet, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A nemzetközileg ismert jogászprofesszor, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke lesz a következő államfő. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt, majd megkezdte beszédét az Országgyűlésben.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×