Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
316.18
bux:
149726.44
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Ma távozik a színről Szili Katalin

Új házelnököt választanak a képviselők ma az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az MSZP július 4-i kongresszusán jelentette be, hogy "a baloldal újjáépítése érdekében" szeptemberben lemond posztjáról.

Az MSZP-frakció utódjául Katona Béla frakcióvezető-helyettest jelölte. A 65 éves politikus 1990 óta országgyűlési képviselő. Politikai karrierjének méltó befejezése az Országgyűlés elnöki tisztsége, hiszen Katona Béla már korábban jelezte, a következő ciklusban nem kíván képviselő lenni, nyugdíjba vonul.

Az Országgyűlés határoz a Seres Mária által kezdeményezett, a képviselői költségtérítésekről szóló országos népszavazásról. Az Országgyűlés áprilisban már elrendelte a referendumot, de az Alkotmánybíróság új eljárás lefolytatására kötelezte a Házat, mert közben olyan törvény született, amely utólag érdemben befolyásolta a kérdés népszavazásra bocsáthatóságát.

Így hétfőn az Országgyűlés várhatóan nem rendeli el a népszavazást abban a kérdésben: "egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?"

Több mint négy és fél órás, 280 perces záróvitát folytatnak le, majd zárószavazás lesz az új polgári törvénykönyvről. Az új magánjogi kódex, amelynek általános vitája egy évvel ezelőtt kezdődött el, alapvető elve az egyén autonómiájának, méltóságának, a magántulajdonnak és a szerződéses szabadságnak a tisztelete, a versenyképesség, az egyenlő felek egyenlő jogai és a gyengébbek fokozott védelme.

Címlapról ajánljuk
Már szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend
megkezdődött a voksolás

Már szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend

Megkezdődött a köztársasági elnök megválasztási procedúrája az Országgyűlésben, az egyetlen hivatalos jelölt a Tisza által ajánlott Baka András. A Fidesz és a KDNP nem vesz részt az ülésen. Körülbelül egy óra alatt lesz eredmény, utána az új köztársasági elnök rögtön esküt tesz és beszédet is mond – viszont csak a jövő héten foglalja el hivatalát. Íme a pontos menetrend.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×