Infostart.hu
eur:
364.37
usd:
315.49
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Decemberben lesz az MSZP kongresszusa

December 12-én lesz az MSZP kongresszusa - tudta meg az MTI. Az időpontot Lendvai Ildikó pártelnök javaslatára a párt választmánya szombaton jóváhagyta.

A párt legfelső döntéshozó testülete ülésének összehívásáról még a július eleji kongresszus határozott, december 12-én választ majd az MSZP miniszterelnök-jelöltet és elfogadja a választási programot.

Az MTI értesülései szerint az MSZP választmányának ülésén több felszólaló szóba hozta a BKV felügyelete miatt kialakult koalíciós konfliktust és a közlekedési társaság által kifizetett végkielégítéseket. Vannak, akik úgy vélték, hogy ez az ügy rosszabbat tesz a párt megítélésének, mint akár a 13. havi nyugdíj elvétele, vagy akár a Zuschlag-ügy. Az MTI úgy tudja, hogy egy felszólaló még azt is felvetette, hogy etikai vizsgálatot kellene indítani Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és Burány Sándor fővárosi elnök ellen.

A távirati iroda információ szerint az országos elnökség azt javasolja, hogy a párt ideiglenes politikai kormányaként működő országos választási bizottság (ovb) tagjává válasszák meg Botka László Csongrád megyei elnököt, Ficsor Ádám távozó titokminisztert és Molnár Csaba kancelláriaminisztert.

Botka az önkormányzatokkal, Ficsor a jelöltek felkészítésével, Molnár pedig a kormány elszámolásával foglalkozna a testület tagjaként.

Az MTI úgy tudja, azt javasolja az elnökség, hogy Szili Katalin távozó házelnök, Boldvai László, Nógrád megyei pártelnök, illetve Burány Sándor állandó meghívottja legyen az ovb-nek.

A választmány is kiegészíti egy taggal az ovb-t, erre az egy helyre négy jelölt van Baja Ferenc államtitkár, Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Tóth József, a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöke és Csikós Árpád, a párt cigánytagozatának tagja.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×