Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Fideszes politikus üzenete a szlovákoknak: mosolyoffenzíva nem kell!

Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke aggályosnak tartja, hogy a szlovák fél megpróbál kihátrálni a novemberi dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történt szurkolók elleni rendőrtámadás mögül.

A fideszes politikus erről abban az interjúban beszélt, amelyet a magyar és a szlovák parlament emberi jogi bizottságainak szerdai találkozója után adott Pozsonyban az Új Szó című szlovákiai magyar napilapnak.

Szerinte a találkozó egy pozitív és egy negatív dologra is felhívta a figyelmet. Pozitívnak a felek azon megegyezését tekinti, hogy egyfajta ellenőrző funkciót fognak gyakorolni a szlovák-magyar vegyes bizottságok felett, amelyekről azt sem tudni, működnek-e, s hogy milyen eredményeket érnek el.

"Azt viszont, ahogy a szlovák fél megpróbál kihátrálni a dunaszerdahelyi ügyből, nagyon aggályosnak tartom. Ha a rendőrattak ügyében nem hajlandók tovább együtt dolgozni - konkrétabban, mint ahogy ez most szóba került -, akkor nem látom értelmét annak, hogy tovább tárgyaljunk. Így ez nem lenne más, mint udvariassági mosolydiplomácia, amire szintén szükség van és fontos, de, ha azt szolgálja, hogy megkerüljük a súlyos kisebbségi, emberjogi kérdéseket, akkor vállalhatatlan" - fejtette ki véleményét Balog Zoltán az interjúban.

A rendszeres találkozók fontosságáról azt mondta: "Hol beszéljünk Dunaszerdahelyről, ha nem az emberjogi bizottságban? Megdöbbentő, amikor azt mondják, hogy ez nem tartozik ide, mert ez a belügyminisztérium hatásköre. A belügyi tárca emberjogi felügyelete nem az emberjogi
bizottságok feladata?"

Megjegyezte, hogy a magyar kormány az Európai Tanács futballhuliganizmust vizsgáló testületéhez fordult, állapítsa meg, mi a futballhuliganizmus és mi a rendőri brutalitás.

"Nem tagadom, van futballhuliganizmus, magyar is, szlovák is. De ez nem jogosítja fel a rendőrséget arra, hogy minden szurkolót huligánnak tekintsen. Az eredmény őszre, nyár elejére várható, de nekünk addig is vizsgálnunk kell a dokumentumokat. Ha nem lépünk előre, nem látom értelmét a mosolyoffenzívának" - szögezte le Balog Zoltán.

Címlapról ajánljuk

videók
Szaúd-Arábia is beszáll az elektromos autók gyártásába

Szaúd-Arábia manapság az olajexportot fékező geopolitikai csatározások miatt kerül a hírekbe. A sivatagi királyság azonban éppenséggel más ágazatokat szeretne felfuttatni. Ennek keretében mutatták be a két első, szaúdi elektromos autót.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×