Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Euró: hét éve három-négy év múlva vezetjük be

Még idén lesz euró-céldátumunk - jelentette ki Veress János pénzügyminiszter a Nap-keltében. Az utóbbi időben a legtöbbször úgy nyilatkoztak a kormány tagjai: a válság miatt nem érdemes találgatásokba bocsátkozni a közös európai fizetőeszköz bevezetésének dátumáról. Gyurcsány Ferenc szerette volna, ha enyhítenek a csatlakozási feltételeken, és "nem kell előszobázni", de az EU nem kapható a dologra. Az eredeti, 2007-es célkitűzés mára jócskán kitolódott.

Az euró bevezetés céldátumát az év közepén, szeptember végén lehet kijelölni - jelentette ki a pénzügyminiszter hétfő reggel a Nap-keltében. A múlt héten Bajnai Gordon leszögezte: a jelenlegi helyzetben semmi biztosat nem mondhatunk ezzel kapcsolatban.

Az inforadio.hu összegyűjtötte, hogy eddig milyen céldátumokkal számolt Gyurcsány Ferenc és a korábbi kormányfők, miként változott az euró bevezetésének időpontja.

Ha a 2002-es tervek szerint haladnánk, már eurónk lenne. 2001-ben, még a Fidesz kormányzása alatt Járai Zsigmond jegybankelnök úgy nyilatkozott, akár 2006-ban 2007-ben is be tudnánk vezetni a közös fizetőeszközt. Orbán Viktor viszont a kampány alatt 2007-8-as csatlakozásról beszélt.

2002 szeptemberében a frissen kormányra került Medgyessy Péter arról értekezett, hogy a gazdaság jó állapotban van, így tartható az euró 2007-es bevezetése. Draskovics Tibor egy, az euró bevezetéséről tartott budapesti szakmai konferencián 2004 elején már azt mondta: a Pénzügyminisztériumban különböző programok készülnek, több lehetséges pályát vázolnak fel az euró 2008 és 2010 közötti bevezetésére.

Aztán 2004-ben, a ciklus felénél Gyurcsány Ferenc váltotta Medgyessyt a miniszterelnöki székben. A nyár végi hatalomátvétel után, októberben az új kormányfő már egy évvel kitolta a céldátumot. Mint mondta, nincs szükség megszorításokra, az euró 2008-ban bevezethető.

A 2005-ös konvergenciaprogram viszont már nem is tartalmazott céldátumot, a Gyurcsány-kormány akkoriban 2011-2013-as célsávot fogalmazott meg a belépés lehetséges idejeként.

Az MSZP 2006-os választási ígéretei közt viszont már 2010 szerepelt célként: eszerint 2008-ban teljesítettük volna az európai monetáris unióhoz történő csatlakozás egyensúlyi követelményeit. Júliusban Veres János, augusztusban Kuncze Gábor SZDSZ-elnök tett újra és újra hitet a 2010-es dátum mellett.

Gyurcsány Ferenc viszont ekkor már úgy vélekedett, 2008 és 2010 között helyreáll a gazdasági egyensúly, az eurót pedig ezután két éven belül, azaz 2010-12 közt lehet bevezetni. 2006 végén aztán úgy döntöttek, hazánk nem határozza meg pontosan, mikor fogja bevezetni az eurót.

2007 augusztusában még Simor András jegybankelnök is 2011-12 mellett érvelt, de szeptemberben már úgy vélte, a kormánynak és a jegybanknak nem feltétlenül kell szigorú euróbevezetési céldátumot meghatároznia. A jegybankelnök novemberben kijelentette: "addig nem sok értelme van céldátumot kitűzni az euró bevezetésére, amíg a jövőt biztosabban nem látjuk".

Tavaly július 7-én a kormány megtárgyalta és jóváhagyta a Nemzeti Euro Koordinációs Bizottság által készített Nemzeti Átállási Terv első változatát. Az átállási terv nem jelölt meg időpontot
(egyes elemzők már 2014-es bevezetéssel számoltak, de olyan is volt, aki 2018-as belépési dátumról beszélt).

Azóta többnyire arról esik szó, mikor jelentik be a céldátum tervét. Február 20-án Veres János úgy nyilatkozott az InfoRádiónak: idén szeretnénk belépni az euró előszobájának számító ERM-II rendszerbe.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×