Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Előzetes letartóztatásban a pécsi kézigránátos gyilkosság gyanúsítottjai

Előzetes letartóztatásba helyezte harminc napra a két halálos áldozatot követelő tavaly novemberi pécsi kézigránátos gyilkosság gyanúsítottjait a Pécsi Városi Bíróság vasárnap.

Az indoklás szerint B. Jenő 45 éves kővágószőlősi roma kisebbségi képviselő, valamint B. János 43 éves volt rendőr alaposan gyanúsítható a több emberen elkövetett emberöléssel. A bűncselekményt tagadják, fennáll a szökésük, elrejtőzésük, a tanúk befolyásolásának, a bizonyítékok eltüntetésének veszélye.

A bíróság előtt megjelent a két feltételezett gyilkos több hozzátartozója is, akik a sajtó munkatársainak azt mondták: szerintük "kreált ügyről van szó", elképzelhetetlennek tartják, hogy szeretteik lennének a kézigránátos támadók.

A testvérpárt pénteken fogta el a rendőrség bevetési egysége. B. Jenőt otthonában, B. Jánost pedig a munkahelyén, egy óvodában, ahol gondnokként dolgozott.

Pécsett, a Fejlődés utcai, romák által lakott családi házba tavaly november 18-án éjjel, 22 óra 45 perckor dobtak be jugoszláv típusú kézigránátot. A robbanás a két szülőt a helyszínen megölte. Három gyermekük - a legfiatalabb kétéves, a legidősebb öt - is otthon volt, közülük ketten könnyebben megsérültek, őket sokkos állapotban vitték kórházba.

Dakos József, Baranya rendőrfőkapitánya a gyanúsítottak elfogását követően azt mondta: harminc nyomozó hónapokon át tartó aprólékos munkája, s egyebek mellett száz tanú meghallgatása vezetett a testvérpár nyomára, akiknek indítéka nem a rasszizmus, hanem személyes ok volt. Ezért a bűncselekmény nem hozható összefüggésbe az országban az elmúlt időszakban történt hasonló bűnügyekkel.

Hozzátette, hogy az elkövetők ismerték áldozataikat, a kézigránátot ölési szándékkal dobták be a ház ablakán, a két áldozat közül pedig feltehetően csak a férfival volt problémájuk.

B. János, aki a legnépszerűbb közösségi portálon megtalálható adatlapja szerint korábban tizennyolc évet szolgált a rendőrségnél, abból nyolc évet helyszínelőként, szintén a pécsi Fejlődés utcában lakott, néhány háznyira az áldozatoktól.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×