Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Szakmai mulasztások történtek a "siófoki vonulással" kapcsolatban

Szakmai mulasztásokat állapított meg az enyingi romáknak tulajdonított tavalyi nyári siófoki felvonulással összefüggésben elrendelt belső rendőrségi vizsgálat. Az ORFK bűnügyi főigazgatója hangsúlyozta: a tavaly nyári esettel összefüggésben az országos rendőrfőkapitány kért vizsgálatot és rövidesen fegyelmi intézkedéseket tesznek.

Házi István szerint a rendőrség azzal követett el szakmai mulasztást, hogy nem pontosította a rendezvény célját, és nem állapította meg, hogy az megfelelt-e a gyülekezési törvény előírásainak.

Hiányosságnak nevezte azt is, hogy a résztvevők közül csak néhányat azonosítottak. A tavalyi nyári siófoki felvonulással összefüggésben Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kérte Bencze József országos rendőrfőkapitányt a körülmények tisztázására.

Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere korábban azt mondta: tudomása szerint a romák nyári siófoki felvonulása egyfajta reakció volt arra, hogy nem tudták kiterjeszteni befolyásukat a siófoki vendéglátósokra.

Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője akkor azt mondta: a felvonulásról készült felvételek alapján a férfiak sem bűncselekményt, sem szabálysértést nem követtek el.

Címlapról ajánljuk
Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

Europion kutatás: a többség szerint helyes volt kikérni Magyar Péter mentelmi jogát is

A szokásos aránynál jóval többen nem tudnak véleményt mondani az ügyészség körüli vitáról. A magyarok relatív többsége egyetért azzal, hogy a Tisza frakciója elveti Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésznek jelölését, de eközben támogatják a miniszterelnök mentelmi jogának kikérését. Ez derül ki az Europion friss közvélemény-kutatásából. A részletekről Bojár Ábel, a társaság kutatási igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

Újabb áfacsökkentésről indul kormányzati egyeztetés

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói azonnali áfacsökkentést és a 26 éve változatlan támogatási rendszer teljes átalakítását sürgetik az ágazatot sújtó működési válság miatt. A szakmai szervezetek javaslata szerint az áfa 27-ről 5 százalékra mérséklése jelentősen csökkentené a betegek terheit. Mivel az állami egészségbiztosító is felismerte a korszerűtlen szabályozás felülvizsgálatának szükségességét, napokon belül megkezdődhetnek az érdemi egyeztetések - számolt be a Népszava.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×