Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

"Az autóson vasszigorral hajtják be a büntetést, de ők megsértik a törvényt"

Már befizette az Intrum Justitia Követeléskezelő Zrt. az Emberibb Parkolásért Mozgalom által hiányolt perköltséget - mondta a cég vezérigazgatója az InfoRádiónak. Úgy vélik, hogy az ügyben csalás történt, ezért feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen, és szándékos hitelrontásért beperlik az Emberibb Parkolásért Mozgalmat. Ez utóbbi azért kezdeményezett felszámolási eljárást a parkolási díjakat beszedő Intrum Justitia ellen, hogy bebizonyítsa: a követeléskezelőknek is be kell tartaniuk a törvényt.

Azonnal elküldte az Intrum Justitia Követeléskezelő Zrt. a megadott címre a tízezer forint plusz áfa perköltséget, ahonnan azonban visszajött a pénz - reagált az Emberibb Parkolásért Mozgalom (EMPAMO) vádjaira a cég vezérigazgatója, Felfalusi Péter.

Az EMPAMO azt állította, jogy az Instrum Justitia nem fizette ki egy autósnak az általa elveszített pótdíjazási per költségeit, amelyet az EMPAMO megvásárolt, majd mivel nekik sem fizettek, felszámolási eljárást indítottak a cég ellen.

Az autós egyébként úgy nyerte meg a pert az Intrum Justitia ellen, hogy bebizonyította: nem volt jogos a vele szemben támasztott 13-14 ezer forintos követelés. Az EMPAMO szerint az Intrum Justitia beperlése szimbolikus jelentőségű, mivel ha kifizetik a tartozást, abban a pillanatban megszűnik a felszámolási eljárás.

"Nekünk, autósok betarthatatlan rendeletet kell betartanunk, vasszigorral hajtják be rajtunk a pár perces késésekkel összehozott követeléseket, ők viszont nem törődnek a jogszabályokkal, nem fizetik ki a saját tartozásukat" - fejtette ki a per hátterét az EMPAMO alelnöke, Legin István.

Viszontper

Felfalusi Péter viszont azt állítja: miután visszaérkezett hozzájuk az átutalt perköltség, felvették a kapcsolatot az autós ügyvédjével. Õ megírta nekik, milyen bankszámlaszámra utalják el az összeget, és ezt december harmadikán meg is tették. "Így ez nem létező követelés" - szögezte le a vezérigazgató.

Ráadásul, mint mondta, az engedélyezési szerződésen ugyanaz az ügyvéd szerepel tanúként, aki arról tájékoztatta őket, hova utalják az összeget. Így kezdeményezik az ügyvédi kamarából való kizárását etikátlan magatartás miatt.

Ezenfelül feljelentést tesznek csalás vádjával ismeretlen tettes ellen, mivel szerintük nem létező követelésről van szó. Ha tényleg volna ez a követelés, és azt megvette volna az Emberibb Parkolásért Mozgalom, akkor inkasszóval levehette volna az összeget az Intrum Justitia bankszámlaszámáról, és semmiféle eljárást nem kellene kezdeményeznie - vélekedik Felfalusi Péter. Szerinte nem a pénz beszedése volt a cél, hanem a hitelrontás. Így az EMBAMO-t is feljelentik hitelrontásért, és többmilliós kártérítést is követelnek tőle.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×