Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Mit tehetett Bencze József a miskolci rendőrkapitánnyal?

Jogilag csak a miskolci kapitány áthelyezésére volt lehetősége az országos rendőr-főkapitánynak, mialatt tartott a többek által cigányellenesnek tartott nyilatkozat miatt indított vizsgálat. Bencze József az InfoRádiónak azt mondta, nem tartotta szükségesnek fegyelmi eljárás indítását.

A sajtóban, a politikában és a közvéleményben kialakult helyzet miatt döntött Bencze József országos rendőr-főkapitány arról, hogy vizsgálatot indít Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány nyilatkozatának ügyében, és ezért kezdeményezte az áthelyezését.

Pásztor Albert múlt pénteken azt mondta: a decemberben és januárban Miskolcon történt valamennyi rablási "bűncselekmény elkövetője cigány származású volt."

Kijelentésével több civil szervezet elégedetlenségét váltotta ki, és a politikusok körében is eltérő vélemények alakultak ki arról, hogy rasszista volt-e a rendőri vezető nyilatkozata.

Bencze József elmondta, soron kívül, gyorsított eljárásban vizsgálták, hogy a miskolci kapitány valós adatokat közölt-e nyilatkozatában, és hogy sértett-e valamilyen jogszabályt mindezzel. Hangsúlyozta, a vizsgálatból kiderült, hogy a miskolci rendőrkapitány konkrét esetekről, az elmúlt két hónap felderített eseteiről beszélt, de főkapitány a nyilatkozat mégis félremagyarázható volt, mert általánosításokra adhatott okot.

Fegyelmi eljárásra azonban szerinte nem volt szükség.

Bencze József a vizsgálat megállapításai után visszavonta a vezénylési parancsot, így a miskolci rendőrkapitány folytathatta munkáját. Nyilatkozatáért figyelmeztetést kapott Bencze Józseftől.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Vagyonok olvadnak el az autópiacon – Kiderült, mely modellek tartják legjobban az árukat

Vagyonok olvadnak el az autópiacon – Kiderült, mely modellek tartják legjobban az árukat

Hatalmas különbségek vannak abban, mennyit veszít az értékéből egy autó öt év alatt: egyes modellek alig kerülnek kevesebbe, mások eredeti értékének közel kétharmada eltűnik. Az iSeeCars felmérésében sportautók és hétköznapi modellek egyaránt bekerültek a legjobbak közé, miközben több drága luxusautó a lista végén található. A hajtásmódok összevetése is látványos eredményt hozott, a hibridek sokkal jobban őrzik az értéküket, mint a tisztán elektromos autók. Az eltérések mögött a kereslet mellett a gyártók árazása és a technológiai változások is szerepet játszhatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×