Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Látlelet a nem létező sérülésről - igazoltassanak az orvosok!

Egy másik ember tajkártyájával, személyi igazolvány nélkül kapott orvosi látleletet nem létező sérüléséről egy férfi, akinek akcióját rejtett kamerával rögzítette az RTL Klub. A kereskedelmi televíziónak nyilatkozó édesapa gyermeke elhelyezési perében ezzel akarja bizonyítani, hogy volt feleségéhez hasonlóan ma Magyarországon bárki hazudhatja azt a bíróságnak, hogy megverte a párja, és ehhez orvosi papírt sem nehéz szereznie. A Magyar Orvosi Kamara elnöke az eset kapcsán arra figyelmezteti az orvosokat, hogy minden esetben igazoltassák a látleletet kérő pácienseket.

A látlelet közokirat, annak elkészítése hatósági aktus, vagyis az ilyen ügyben eljáróknak különös körültekintéssel kell cselekedniük - mondta az ügy kapcsán az InfoRádiónak a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger István hangsúlyozta: akkor jár el helyesen az orvos, ha az adatlap kitöltésekor ő maga is meggyőződik arról, hogy valóban az áll-e előtte, akiről látleletet vesz fel - ha tetszik, igazoltatja az illetőt.

A legtöbben, ha látleletet készíttetnek, banális, vélt vagy éppenséggel csak alig valós sérülések megállapítását kérik. Az orvos ezért helyesen jár el, ha röntgenfelvételt készíttet, így kizárja a csonttörést, csontrepedést. A felszíni sérülések megítélése már nem ilyen egyértelmű - magyarázta Éger István.

Előfordulhat, hogy valaki megdörzsöli a karját, hogy piros legyen, és arról azt állítja, hogy könnyű sérülés. Ha az orvos ilyesmiről látleletet készít, a sérülést nyolc napon belül gyógyulónak minősíti, aminek nincs büntetőjogi következménye, a papír csak magánjogi ügyekben használható - tette hozzá a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Megjegyezte: az orvosok jóhiszeműen abból indulnak ki, hogy aki látleletért hozzájuk fordul, azt valóban bántalom érte.

Éger István hozzáfűzte: kellő odafigyeléssel a hibák kiküszöbölhetők, annak megítélése pedig, hogy van-e szükség a szabályok megváltoztatására, a tisztiorvosi szolgálat vagy az egészségügyi tárca feladata.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×