Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

A botrány után újabb kerékpártendert írt ki a posta

Újabb kerékpár-beszerzési pályázatot írt ki a Magyar Posta; a csütörtökön megjelent felhívás szerint a 4 800 kerékpár becsült értéke 500 millió forint. A cég szóvivője elmondta: az előző, visszavont tenderrel ellentétben a pályázat nem vonatkozik a kerékpárok szervizelésére, csak gyártására és szállítására.

Tomecskó Tamás közölte: az ajánlatokat március 2-ig lehet benyújtani, majd a posta reményei szerint júniusban megköthetik a szerződést a nyertessel.

A Magyar Posta két évvel ezelőtt írta ki a korábbi kerékpár-tendert, amelyet több mint 1 milliárd forintos ajánlattal a győri székhelyű Cronopont Kft. nyert el.

A posta azután bontott szerződést a céggel, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította: a pályázatot felügyelőbizottság időközben elbocsátott elnöke jogtalanul juttatott el információt a beszerzésről a későbbi győztesnek.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Kiderülhet a gyűlölt vérszívók sok titka

Amerikai kutatók apró, harmonikus radaros nyomkövetőket rögzítettek szúnyogokra, hogy természetes környezetükben figyelhessék meg a mozgásukat. Az új módszer áttörést hozhat a szúnyogok és más betegségterjesztő rovarok viselkedésének feltérképezésében, ami a jövőben jóval hatékonyabb védekezési stratégiák kidolgozását teszi lehetővé - tudósított a Phys.org.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×