Infostart.hu
eur:
351.67
usd:
303.79
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Csépe Valéria: "Még mindig vannak olyan tankönyvek, amelyek szakmailag nem jók"

A Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese szerint azok az olvasástanítási módszerek hatékonyak, amelyekkel a gyerekek fokozatosan tanulhatnak; először a hangokkal ismerkednek, abból felépítik a szótagokat, majd pedig a szavakat. Csépe Valéria az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta azt is: még mindig vannak olyan olvasókönyvek, amelyek szakmailag nem megfelelők.

Sokféle módszer létezik arra, hogyan lehet tanítani az olvasást - a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese eddig 19-et számolt össze. Csépe Valéria az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az a jó olvasástanítási módszer, amely szinte minden gyereknek megfelelő, és amely elég közel áll ahhoz, amit a magyar nyelv szerkezetéről tudunk.

A széles körben elterjedt globális olvasástanítási módszerről, vagyis arról, hogy az olvasást nem a hangok és betűk felől kell megközelíteni, hanem a szó egészéből. A szakember úgy tartja: a szóképek tanulása és felismerése még nem jelent olvasástudást, inkább csak mintafelismerést.

Úgy véli, azok a jó módszerek, amelyek fokozatosan tanítják a gyerekeket: először hangokat, majd azokból szótagokat, azokból pedig szavakat építenek fel. A jó módszerek lassúak, türelmesek és sok hangos olvasást követelnek a gyerekektől - teszi hozzá Csépe Valéria, aki szerint ma már az az iskola, amely ad magára, tudja, melyik a jó módszer, és első osztálytól negyedikig a tankönyvek követik azt.

A tankönyveknél fontos, hogy egyre összetettebb szövegeket tartalmazzanak, és hogy színvonalas, ne pedig lebutított irodalmi olvasmányok legyenek bennük - hangsúlyozta az Akadémia főtitkárhelyettese, hozzátéve: több próbálkozás volt már arra, hogy a szakmai követelményeknek megfelelő, minőségi olvasókönyvek szülessenek, azokat ellenőrizzék és minősítsék.

Csépe Valéria ugyanakkor úgy véli, ebben a folyamatban a civil kurázsinak is szerepet kell kapnia: lépjenek fel a kérdésben a szülői egyesületek, és kezdődjön tudományos vizsgálat az olvasástanítási módszerek hatékonyságáról, mert még mindig vannak olyan tankönyvek, amelyek szakmailag nem jók.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter a közmédiával kapcsolatban posztolt

Magyar Péter a közmédiával kapcsolatban posztolt

A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat – közölte Magyar Péter a Facebookon pénteken. Mutatjuk a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×